Újabb hat fiatal gyakornok a MIÉRT-től

Az Európai Unió működésével ismerkedhetnek fiatal gyakornokok a jövő hónaptól Winkler Gyula EP-képviselőnek és a MIÉRT-nek köszönhetően. Szerdán Kolozsváron ismertették a gyakornoki programot és az idei sikeres pályázók névsorát. Összesen tizennyolc MIÉRT-es fiatal pályázott, az elbírálásnál nemcsak a felkészültség volt mérvadó, hanem az is, hogy ki mennyire elhivatott abban, hogy az Európai Unióval ismerkedhessen.

tovább

Az uniós csatlakozás rontott a kisebbségvédelem helyzetén

Az uniós csatlakozás a legjobb dolog, ami Romániával történhetett, a kisebbségvédelem esélyei azonban romlottak, ráadásul az uniós kettősmérce miatt továbbra sem lehet az ország schengeni tag. A magyarországi nemzetpolitikában ugyanakkor paradigmaváltás történt 2010 után - fejtette ki Winkler Gyula a Makronómnak adott interjújában. A volt romániai minisztert gazdaságról és az unió jövőjéről is kérdezték. Szerinte a román korrupció nem nagyobb, mint nyugaton. Mihai Tudose volt román miniszterelnök a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban nemrég akasztást emlegetett. Eljutnak az ilyen durva megjegyzések Brüsszel és Strasbourg világába? - többek között erről is kérdezte az EP-képviselőt Oláh Dániel.

tovább

Szeben és Hunyad megyei Petőfi-ösztöndíjasok találkozója

Winkler Gyula EP-képviselő javaslatára kedden szakmai találkozót szerveztek a Hunyad és Szeben megyében tevékenykedő Petőfi-ösztöndíjasok számára, a program keretében zajló munka hatékonyabb és sikeresebb; tétele érdekében. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban megtartott találkozón a jelenleg folyó munkák mellett a jövőben megvalósítandó tervekről, programokról is egyeztettek.

tovább

Mindannyiunkat érint az EU 2020 utáni költségvetése

A bukaresti kormánynak elkötelezetten és sokkal aktívabban kell részt vennie az EU következő többéves keretköltségvetésének (MFF) vitáján, mert az minden tagállamnak fontos kérdés, különösen, hogy Nagy-Britannia 2019 márciusára időzített kilépése meghatározza a következő ciklust, ugyanis jelentősen kisebb költségvetést eredményez, és ez már most vitát szült, mutatott rá hétfői sajtótájékoztatóján Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke. Becslések szerint a Brexit miatt az EU költségvetése legalább kilenc milliárd euróval csökken, de akár 14 milliárdos különbség is elképzelhető.

tovább

Winkler Gyula: legyen vége az adópolitikai kísérleteknek

Az RMDSZ szerint fiskális fegyelemre, kiszámítható és hiteles adópolitikára van szükség, meg kell állítani az adóügyi kísérletezgetéseket, jelentette ki Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, aki hétfőn, Déván tartott sajtótájékoztatót.

tovább

Hunyad megyei magyar értéktár készül a kulturális örökség európai évében

Hunyad megyei magyar értéktár elkészítésére vállalkozik az RMDSZ Hunyad megyei szervezete, jelentette be hétfői, dévai sajtótájékoztatóján Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, kiemelve: 2018 a kulturális örökség európai éve, Hunyad megye gazdag kulturális örökséggel rendelkezik, ezért is fontos rácsatlakozni az európai tematikus évre.

tovább

Jogállamiság-viták az Európai Parlamentben: nulla hatékonyság

Süketek párbeszéde zajlott a romániai igazságügyi reformmal kapcsolatban szervezett szerdai vitán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén. A felszólaló képviselők a saját frakciójuk álláspontját hangoztatták, elbeszélve egymás mellett. Az Európai Uniónak rendkívül korlátozottak az eszközei, hogy a tagállamokon számon kérje az alapértékek betartását, az úgynevezett országviták hatékonysága pedig nulla - számolt be a maszol.ro

tovább

Kisebbségi jogok érvényesítését monitorizálná az EU

Kisebbségi jogok tiszteletben tartását monitorizáló rendszer kialakítását sürgeti Winkler Gyula. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője a kisebbségi intergroup csütörtöki, strasbourgi gyűlésén beszélt erről, kiemelve, hogy fontos előrelépést jelent a héten elfogadott, az őshonos nemzeti kisebbségek védelméről is szóló európai parlamenti határozat.

tovább

Január 13-a legyen kiemelt érték Európában

Az erdélyi vallásszabadságot kimondó 1568-as tordai országgyűlésről Brüsszelben is megemlékeztek. Sógor Csaba, Winkler Gyula és Tőkés László európai parlamenti képviselők január 23-án a Magyar Unitárius Egyházzal közösen szerveztek konferenciát és kiállítást az Európai Parlamentben.

tovább