Lezárult a jelentkezési időszak a MIÉRT, a MAKOSZ és Winkler Gyula közös pályázatára, amelyet azoknak az erdélyi magyar fiataloknak hirdettek meg, akik sikeresen jelentkeztek a DiscoverEU – Fedezd fel Európát program második fordulójára. Az erdélyi pályázaton a szállás és étkezési költségekre lehetett támogatást kérni az EU által ingyenesen biztosított vonatjegy mellé. A felhívásra 12 pályázat érkezett be, ebből 9 teljesítette a kiírás feltételeit, állapította meg az elbíráló bizottság.
tovább„A májusi választás magyar ügy. Nekünk, magyaroknak ezúttal is össze kell fognunk az egész Kárpát-medencében, az a feladatunk, hogy erősítsük Európában a Kárpát-medencei magyar képviseletet” – fogalmazott Winkler Gyula pénteken Szombathelyen. Az EP-képviselő Majthényi Lászlóval, a Vas Megyei Közgyűlés elnökével, valamint Marton Ferenc és dr. Kondora Bálint alelnökökkel tartott megbeszélést, amelyen a testvérkapcsolatok áttekintése mellett az európai parlamenti választás kihívásairól is beszéltek.
továbbElsősorban a média formálta Európa-képet kívánták árnyalni azzal a pénteki találkozóval, ahol Sógor Csabát és Winkler Gyulát kérdezték arról, mi történik Európában, milyen változást hozott az Európai Unió az erdélyi magyar közösség életében. Az RMDSZ EP-képviselői a Háromszéki Ifjúsági Tanács meghívására Kovásznán vettek részt egy interaktív beszélgetésen.
továbbAz Összetartozunk székely-szórvány program erős közösségépítő és identitáserősítő jelleggel bír, az elkövetkezőkben pedig nagyobb hangsúlyt fektetnek a fiatalok és ifjúsági szervezetek bekapcsolására is, hangzott el szombaton az Árkosi Felnőttképző Központban, ahol a Kovászna megyével együttműködő Hunyad, Fehér, Szeben, Brassó megyei magyar közösségek képviselői és háromszéki művelődési szakemberek tanácskoztak, egyeztették az idei tevékenységeket. A találkozó alkalmat adott arra is, hogy értékeljék a tízéves program eredményeit.
továbbCsökkenteni kell a bürokráciát és több uniós forrást kell juttatni az önkormányzatoknak, mert az így megvalósított fejlesztések valóban az emberek jólétét szolgálják, hangzott el azon a megbeszélésén, amelyen a dévai helyi önkormányzat célkitűzéseiről, uniós programjainak menetéről egyeztetett Pogocsán Ferdinánd alpolgármester, Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, helyi tanácsos, Széll Lőrincz, az MKT elnöke és Winkler Gyula EP-képviselő.
továbbAz EU biztosította pénzforrások ma már az önkormányzati fejlesztések alapját képezik, de szükség van arra, hogy a Kohéziós Alapok felhasználásánál a specifikus problémákat tagállami szinten rugalmasan lehessen kezelni – ez volt a következtetése annak a megbeszélésnek, amelyet Winkler Gyula EP-képviselő Lőrincz Helgával, Nagyenyed alpolgármesterével, a nagyenyedi RMDSZ elnökével folytatott a városházán. Az uniós alapok jelentősége és megvalósítások mellett arról is egyeztettek, hogy melyek a jövőbeli elvárások, ami az EU közpolitikáit illeti.
továbbWinkler Gyula EP képviselő, a MIÉRT és a MAKOSZ versenyt hirdet a DiscoverEU 2019 sikeres pályázói számára! Az EU ingyen vonatjegyet ajándékoz, a szállás- kaja- és egyéb költségeidet pedig mi támogatjuk!
továbbMásodszor hirdet pályázatot a MIÉRT és a MAKOSZ közösen Winkler Gyula EP-képviselővel azoknak az erdélyi magyar fiataloknak, akik sikeresen jelentkeztek a DiscoverEU – Fedezd fel Európát program második fordulójára. A program céljáról, az első pályázat eredményeiről, a mostani kiírásról Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Winkler Gyula EP-képviselő, Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke és Domokos Ferenc, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) elnöke.
továbbIskolahimnusszal kezdte ünnepségét a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum közössége a Magyar Kultúra Napján, jelezve, hogy tudatában van a reá testált örökségnek, amit éltetni akar és továbbadni - számolt be a Nyugati Jelen.
tovább