Winkler Gyula és Vincze Loránt vezeti az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistáját

Winkler Gyula és Vincze Loránt vezeti az RMDSZ jelöltlistáját az európai parlamenti választásokon – döntötte el pénteki rangsoroló ülésén a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). A további sorrend: Hegedüs Csilla, Oltean Csongor és Sógor Csaba. Megtudtuk a szavazás néhány kulisszatitkát.

„Nem volt könnyű dönteni, mert mind az öt jelölt kiváló ember, kiváló politikus” – ezekkel a szavakkal vezette fel a SZÁT ülése utáni sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök a rangsorolás eredményének ismertetését. A politikus  részleteket közölt az ülés forgatókönyvéről. E szerint előbb meghallgatták a jelölteket, majd azt mérlegelték, hogy milyen összetételű lista szolgálná leginkább az erdélyi magyarság érdekeit. A SZÁT jelen lévő 33 tagja szavazott, a szavazás titkos volt. A rangsorolás több körben történt: előbb az első, majd a második helyre kerülő jelölt személyéről voksoltak, és így tovább az ötödik helyig. Első körben Winkler Gyula kapta meg a szavazatok nagy többségét (22-t), így az EP-képviselő került a lista első helyére. A második körben Vincze Loránt FUEN-elnök (20 szavazattal), a harmadikban Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök (22 szavazattal), a negyedikben Oltean Csongor MIÉRT-elnök (17 szavazattal) végzett az első helyen, és így alakult ki az európai parlamenti listán a jelöltek sorrendje. Kelemen elárulta, hogy a negyedik helyért folyatott küzdelemben Sógor Csaba csak egy szavazattal maradt alul a fiatal politikussal szemben.

Kelemen emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ számára két képviselői mandátum a reálisan elérhető az európai parlamenti választásokon. „Az is nehézséget okozott, hogy öt jelöltet két befutó helyre nem sorolhatunk” – jegyezte meg. Szavai szerint figyelembe kellett venniük azt is, hogy olyan jelöltlista álljon össze, amely nem csak az RMDSZ aktivistái, területi szervezetei, hanem a teljes romániai magyar közösség támogatását meg tudja szerezni.

A szavazás kulisszatitkai. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a Maszol kérdésére elmondta, a SZÁT ülésén Kelemen Hunor nem fogalt állást egyik küldött mellett sem. Tájékoztatása szerint a jelöltek meghallgatása után „elvi kérdéseket” tisztáztak a testület tagjai. Porcsalmi nem részletezte, hogy milyen elvi kérdésekre utalt, de a SZÁT-ból származó forrásaink szerint két kritériumot rögzítettek a szavazás előtt. Az egyik az volt, hogy a két befutó hely egyikére a jelenlegi EP-képviselők (Winkler vagy Sógor) valamelyike kerüljön (vagyis ne legyen „teljes váltás” az EP-ben), a másik az, hogy a befutó helyek egyikét székelyföldi jelölt (Vincze vagy Sógor) foglalja el. Így mivel az első helyre Winkler Gyula került, a másodikra már nem kerülhetett sem Hegedüs Csilla, sem Oltean Csongor, mert egyikük sem székelyföldi – magyarázta forrásunk.

A jelöltekről a szövetségi elnök elmondta, mindannyain meg tudják állni a helyüket az EP-ben. “Winkler Gyula évek óta az Európai Parlamentben végezte a munkáját. Tapasztalata van a kereskedelemben, gazdaságban, külügyi munkában, jó kapcsolatépítő. Vincze Loránt az elmúlt évben a FUEN elnökeként és az RMDSZ külügyi titkáraként a Minority SafePack csomagot képviselte” – jellemezte a két befutó helyre került politikust, majd részletezte a másik három jelölt kvalitásait is.

Koalíciós listát javasolt az MPP

Kelemen elmondta, reméli, hogy az egy hét múlva Nagyváradon ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa is megerősíti majd ezt a jelöltlistát. Addig is az RMDSZ újabb tárgyalási fordulót tart szerdán a Magyar Polgári Párttal az európai parlamenti választásokon való együttműködésről. Emlékeztetett, hogy az eddigi választási együttműködésüknek voltak eredményei 2014-ben és 2016-ban is. „Ha az európai parlamenti választásokon erőfeszítéseket akarnak tenni a közös magyar ügyért, akkor az RMDSZ listája nyitva áll a jelöltjeik előtt” – hangzott a szövetségi elnök ajánlata. Újságírói kérdésre Kelemen Hunor elmondta, „az összes email-fiókját ellenőrizte”, de még mindig nem kapta meg az MPP-sek „visszautasíthatatlan ajánlatát” az EP-választásokon való együttműködésre. Időközben azonban megtudta, hogy a polgáriak koalíciós jelöltlistát szeretnének. „Ennek a javaslatnak az elfogadása azt jelentené, hogy az RMDSZ feladja a politikai identitását. Tehát ez nem működik” – hárította el az MPP ajánlatát a politikus. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Szilágyi Zsolt egy Kelemen Hunornak címzett csütörtöki nyílt levélben szintén választási koalíciót ajánlott. A szövetségi elnök elmondta: az EMNP-nek is azt ajánlják, hogy javasoljanak jelölteket az RMDSZ listára. “Az EMNP-vel is el kell kezdeni valahol az együttműködést” – jegyezte meg Kelemen Hunor.

Cseke Péter Tamás, maszol.ro