Nemzeti örökségünk őrei lehetünk, ha eleget teszünk a szülőföldön való gyarapodás parancsolatának “A március célkitűzések teljes mértékben ma sem váltak valóra. Minden március 15-e újabb és újabb üzenetet hordoz számunkra. Én most a ránk, dévai, vajdahunyadi, dél-erdélyi magyarokra háruló felelősséget emelem ki, örökségünk őrei kell hogy legyünk, arról a szellemi és épített örökségről beszélek, amelyet …
továbbElzász és Erdély érdekei nagyon sok ponton találkoznak egymással. Ez volt az egyértelmű következtetése annak a találkozónak, amelyen Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, valamint az elzászi közösségek képviselői: Andrée Munchenbach, az Unser Land regionális párt elnöke és Robert Joachim, az Elzász-Lotharingia Egyesület alelnöke vettek részt, jelen volt Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója is. …
továbbA rendezvények hagyományosan a piski `48-as emlékmű megkoszorúzásával kezdődnek, ezt követően 12 órától a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban ünnepi műsorra és a magyar szabadságharc témájában szervezett vetélkedőre kerül sor. A megyeszékhelyen 14 órától koszorúznak a református temetőben. Vajdahunyadon 16 órától kezdődnek a rendezvények, előbb a Petőfi szobornál helyezik el a kegyelet virágait, majd a vajdahunyadi …
továbbÉlénk vitát váltottak ki az ülésen a közelmúltban napvilágot látott, az erdélyi szórványközösségek jövőjével kapcsolatos álláspontok. “A szülőföldön való gyarapodás alapja kell hogy legyen a mindenkori nemzetpolitikának, mint ahogy elvitathatatlan módon az RMDSZ programjának is ez az alappillére. Dél-Erdélyben a magyar közösség szórványban élt egy, sőt már két évszázaddal ezelőtt is, ennek ellenére értéket teremtettünk, …
továbbAz RMDSZ Hunyad megyei elnöke elmondta, a dél-erdélyi megye magyar közösségének parlamenti képviseletét Markó Attila sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő és Végh Sándor Szilágy megyei szenátor vállalta fel. Meggyőződése, hogy vigyázni kell a szórványra, mert ez biztosítja a jövőt a tömbmagyarság számára is, ezért szívesen fogadta a Hunyad megye képviseletére szóló megkeresést, mert fontos számára a dél-erdélyi …
továbbBrüsszelből nézve “nagyon szerencsétlenek és nem kívánatosak” a bukaresti kormánypárti politikusok nyilatkozatai, illetve a belpolitikai csatározások a schengeni csatlakozás ügyében – jelentette ki lapunknak Winkler Gyula. Az RMDSZ EP-képviselője szerint Bukarestnek ki kell lépnie abból a paradigmából, hogy a csatlakozásnak csak technikai feltételei vannak, és ezeket Románia teljesítette, így joggal igényelheti belépését a határmentes övezetbe. …
továbbGyakornokságukat Petrozsényben töltő, francia egyetemistákkal találkozott szombaton Winkler Gyula a Zsil-völgyében. A Belfort-Montbeliard Egyetemi Intézet három diákja január közepén érkezett Hunyad megyébe két hónapos gyakornokságra. A francia egyetemisták a Zsil-völgyi vállalkozások gazdasági erejét mérik fel, ugyanakkor feltérképezik azt is, hogy melyek azok a cégek, amelyek a belforti Energia Völgye klaszter keretében működő vállalkozások partnerei lehetnének. …
továbbA dél-erdélyi szórványban a korrektség és a békés együttélés jellemző a közösségekre, de azért időnként itt is tapasztalhattuk, hogy a társadalom nem képes végleg levetkőzni a nacionalista, szélsőséges indulatokat – jelentette ki az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke a kisebbségvédelmi szolgálat Hunyad megyei elindításakor. Szerdán este ülésezett az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöksége, amely döntést …
továbbNegatívan befolyásolja az EU gazdasági fejlődését az, hogy a jelenlegi kerethez viszonyítva 3,5 százalékkal csökkentették az Európai Unió 2014-2020-ra szóló pénzügyi keretét – jelentette ki szerdai dévai sajtótájékoztatóján Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. “Az EU történetében ez az első alkalom, hogy csökken a többéves pénzügyi keret. (…) Előzmény nélküli helyzet, amely, az EU …
tovább