A szórványban is vannak aktív diákszervezetek

Nagyra értékeli a MAKOSZ-nak azt a kezdeményezését, hogy szórványtalálkozót szervez – hangsúlyozta Winkler Gyula pénteken Szilágysomlyón, ahol a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége szervezésében öt szórványmegye diákjai találkoztak.

“Szórványvidéken minden területen, így az ifjúsági és diáktevékenységben is vannak jellegzetességek és sok mindent, ami a tömbmagyarság területén természetes, például az oktatásban, azt a szórványban csak nagy áldozatok árán lehet elérni. Optimizmussal tölt el az, hogy vannak aktív diákszervezetek a szórványban, mert aki egy diákszervezet tagjaként idõt és energiát áldoz arra, hogy közösségi tevékenységet végezzen, az minden bizonnyal közösségének aktív tagja marad a késõbbiekben is, biztosítva ezáltal az ifjúsági szervezetekben az utánpótlást, majd felnõttként már politikai szerepet is vállal” – fogalmazott Winkler Gyula. A középiskolás diákoknak az európai parlamenti képviselõ elmondta, az RMDSZ eddig is nyitott volt a fiatalok iránt és a továbbiakban is még inkább nyitottnak kell lennie: “az intézményesített együttmûködési formáinkat kell megerõsítsük az ifjúsági és diákszervezetekkel, hogy a jövõ kihívásainak szervezetként meg tudjunk felelni“.

A MAKOSZ idei szórványtalálkozójának megnyitóján részt vett Lukács Rajmond, a MAKOSZ elnöke, a MIÉRT új vezetõsége: Szabó József elnök és Jakab Adorján elnök-helyettes, a szilágysomlyói és megyei RMDSZ ifjúságért felelõs képviselõi. A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége a szórványtalálkozót azzal a céllal szervezi, hogy a szórványban élõ diákok kapcsolatot tudjanak teremteni egymással, megtárgyalják problémáikat, illetve hogy jobban megismerjék egymás diáktanácsait és szokásait. Idén  Brassó, Fehér, Máramaros, Szilágy és Bihar megyébõl érkeztek diákok a találkozóra.