Zavaros a hazai adópolitika

A fiskális területen hozott intézkedések kaotikusak, köszönõ viszonyban sincsenek a valósággal és bumeránghatást váltanak ki a gazdaságban – jelentette ki Winkler Gyula csütörtökön Déván a sajtó képviselõinek.

Az RMDSZ európai parlamenti képviselõje sajtótájékoztatóján elmondta, Romániában nem kellene többet kísérletezni az adópolitikával, szerinte ilyen kísérletnek számít a hozzáadott értékadó, a TVA csökkentése 24 százalékról 9 százalékra a sütõipari termékek esetében. Mint mondta, ez nem eredményezi a kenyér árának csökkenését, tehát szociális téren nincs haszna az intézkedésnek, ahogy a termelõi és az értékesítési területen sem lesz hatása az adózás szempontjából. Winkler Gyula úgy vélte, ha ezt a csökkentést bevezetik is idén, jövõre lemondanak a sütõipari termékekre vonatkozó 9 százalékos TVA-ról.

A hozzáadott értékadó csökkentés a kenyér esetében tulajdonképpen politikai döntés. Ez egyébként el is hangzott, hiszen választási ígéretekre hivatkoztak. Én azt mondom, jobb lett volna, ha más választási ígéreteket teljesítenek, például befejeznek legalább egy autópályát. (…) Tudjuk, hogy a TVA csökkentése a kenyér esetében az egyik kormánypárt régebbi rögeszméje, de sajnos ez a döntés köszönõ viszonyban sincs a koherens adópolitikával. (…) A sütõipari termékekre vonatkozó 9 százalékos TVA jó döntés lehetne, ha ez a kenyér árának csökkentését eredményezné, de sajnos nem ez fog történni” – hívta fel a  figyelmet Winkler Gyula.

 Az EP-képviselõ elmagyarázta, a kenyér 6,73 százalékát teszi ki egy család havi fogyasztói kosarának, ha a TVA csökkenésével ez a termék olcsóbb lenne, akkor ez a vásárlóerõ 0,8 százalékának emelkedését jelentené, és ugyanennyivel csökkenne az infláció. “Azonban a kenyér vásárlási ára nem csökken, ezt beismerték a sütõipar képviselõi éppúgy, mint a mezõgazdasági minisztérium vezetõi” – mutatott rá Winkler Gyula, aki megfogalmazta abbéli kételyét is, hogy  a sütõipar szereplõi majd maguktól lemondanak az adóelkerülésrõl és sokkal nagyobb mértékben törlesztenék kötelezettségeiket az állam felé, ahogy ezt a kormányzat elvárná. Az EP-képviselõ elmondta, jelenleg a sütõiparban a forgalomnak mindössze 30 százaléka után adóznak, ami azt jelenti, hogy háromból két kenyeret feketén értékesítenek.

Winkler Gyula a sajtótájékoztatón kitért arra a szintén vitatott intézkedésre is, amely alapján a 2,25 millió lejes forgalommal rendelkezõ cégeknek akkor kell a TVA-t kifizetni, amikor a számla kiegyenlítõdik.  Ezzel a rendszerrel az üzleti szférát kettõbe osztották, kis cégekre és nagy cégekre, vagyis olyan cégekre, amelyeknek a számla kiegyenlítésekor, de mindenképpen a számla kiállításától számított 90 napon belül kell törleszteniük a hozzáadott értékadót, és azokra a cégekre, amelyekre az eddigi szabályok érvényesek. Egy olyan intézkedés, amely a kis- és középvállalatokat hivatott segíteni, végül oda vezetett, hogy a nagy cégek már ne akarjanak a kkv-kal üzletelni. Elvezetett ahhoz a helyzethez, hogy a nagykereskedõk elutasítják a hazai kis beszállítókat (…) Most pedig arról kapunk hírt, hogy megváltoztatják ezt a rendszert” – fejtette ki Winkler Gyula, hozzátéve, hogy neki az üzleti szférából már jelezték, hogy ennek az intézkedésnek köszönhetõen a kis cégek esetében a könyvelés és a havi jelentések elkészítése a korábbinál háromszor több idõt vesz fel. A TVA törlesztése a számla kiegyenlítésekor épp azokat a cégeket  sújtotta negatívan, amelyeknek – a kormányzat szándékai szerint – elõnyös kellett volna hogy legyen.

Az európai parlamenti képviselõ szerint 2014 januárjától vissza kellene térni a 19 százalékos TVA-hoz, ugyanakkor gyorsítani kellene az Adó és Pénzügyi Hivatal informatizálását, a helyi, megyei és országos intézmények informatikai rendszereinek összekapcsolását. Winkler Gyula szerint ezzel a két intézkedéssel lehetne elérni, hogy növekedjen a helyi és központi költségvetésbe befizetett adók és illetékek szintje, ugyanis a TVA növelésével 56 százalékról (2009) 54 százalékra (2012) csökkent a TVA begyûjtési aránya. Ha ismét 19 százalék lenne a TVA és következetesen vezetnék be az adócsalás csökkentésére szánt intézkedéseket, akkor elérhetnék, hogy a begyûjtési arány javuljon, elérve legalább a 2008-as szintet, azaz a 64 százalékot, jelentette ki Winkler Gyula.