“A Bánságban a multikulturalitás, az etnikai és nyelvi sokszínűség nemcsak jelszó, hanem jelen van a bánsági emberek mindennapjaiban. Ismerjük, szeretjük és tiszteljük egymás hagyományait, kultúráját, a kölcsönös megbecsülésnek mély gyökerei vannak ezen a vidéken, és ez egy olyan érték, amelyet meg kell tartani és tovább kell éltetni” – méltatta a soknemzetiségű vidék hagyományait Winkler Gyula …
tovább“Huszonnégy évvel ezelőtti megalakulása óta az RMDSZ legfontosabb szerepe és alapvető célkitűzése a közösségépítéshez kapcsolódik, persze változtak a hangsúlyok az elmúlt két évtizedben, de egy valami nem változik: a közösség megerősítésével, jobb megszervezésével, a társadalmi szolidaritás kiépítésével lehet eredményes politikai képviseletet fenntartani. Mi mást jelentene a Szeben Megyei Magyar Napok tizenötödik alkalommal történő megszervezése, mint …
továbbA jövő évi európai parlamenti választásokat követően szinte biztosra vehető, hogy megkezdődik a vita az Európai Unió alapszerződéseinek módosításával kapcsolatosan – mondta Winkler Gyula csütörtök este Petrozsényben a Caritas Közösségi Házban. Az EP-képviselő Az Európai Unió és az erdélyi magyar emberek címmel megtartott lakossági fórum meghívottja volt. “Olyan kihívásokat kell megválaszolni az unió szintjén, mint …
továbbA Magyar Szórvány Napja volt a központi téma a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottságának keddi ülésén. Mint ismeretes, idén először az egész Kárpát-medencében megünneplik Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napján, azaz november 15-én a Magyar Szórvány Napját, a MÁÉRT erre vonatkozó döntése RMDSZ javaslatra született. A Budapesten megtartott gyűlésen a Szövetség részéről Winkler Gyula, az …
továbbFelújított templomban iktatták be Petrilla református lelkipásztorát Bensőséges, meghitt ünnepségen adott hálát Istennek a petrillai református gyülekezet a felújított templomért és a fiatal lelkipásztorért, akit ez alkalommal iktattak be hivatalosan tisztségébe. Az ünnepi istentiszteleten Zsargó János, Hunyad megyei református esperes hirdetett igét. Jézus boldogmondásaiból ragadva ki egy részt, arra irányította a gyülekezet figyelmét, hogy boldogok, …
továbbMegrendüléssel értesültünk Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnökének haláláról. Nagyszerű döntéshozó volt, az emberek és a politikai jelenségek tökéletes értője. Számunkra és az RMDSZ számára is, Wilfried Martens rendkívüli politikai partnert jelentett; olyan vezetőt, aki figyelemmel kísérte az európai kisebbségi közösségek problémáit. Az európai politika nagyszerű vezetőt veszít személyében. Emlékének tisztelettel adózunk. Õszinte részvétünk a …
továbbA kisebbségi európai polgári kezdeményezés elutasítása nyomán kialakult helyzet megvitatása szerepelt az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoport csütörtöki strasbourgi ülésének napirendjén, amelyet az Intergroup társelnökei, Tabajdi Csaba és Francois Alfonsi vezettek. Tabajdi Csaba ülésvezető elsőként Hans Heinrich Hansent, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökét kérte, hogy ismertesse az elmúlt időszak következtetéseit. A FUEN elnöke felszólalásában …
továbbA tagállamok egymástól eltérő érdekei ellenére, egységes fellépéssel kell az Európai Uniónak jelen lenni a Kínával folytatott kétoldalú tárgyalásokon, amelynek célja a beruházási megállapodás megkötése – jelentette ki Winkler Gyula szerdán Strasbourgban. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője a plénum előtt, mint a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság, az INTA tagja érvelt a néppárti frakció megállapodással kapcsolatos álláspontja …
továbbHáromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte ezen a hétvégén húszéves fennállását a Böjte Csaba atya által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány. A húszéves évfordulóra meghívást kaptak a gyerekek mellett a jelenlegi és volt házvezetők, munkatársak egész Erdélyből, akik együtt ünnepeltek a Magyarországról, Kárpát-medencéből és Európából is érkező keresztszülőkkel és támogatókkal. A rendezvénysorozat fénypontja a dévai kultúrotthon nagytermében megtartott …
tovább