„Nem nevezhetjük megoldásnak, még félmegoldásnak sem” – mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő az Erdély TV 24plusz című műsorában, az osztrák álláspont rugalmasabbá tétele kapcsán. Bécs ugyanis rábólintott a légiközlekedési Schengen-tagságra, az úgynevezett Air Schengenre, de feltételeket szabott. A szárazföldi határok ellenőrzésmentessé tételének időpontja továbbra is ködbe vész, így komoly kérdések merülnek fel, annál is inkább, mert …
továbbNagy a felelősség az RMDSZ szórványszervezetein, a jövő évi választássorozat sikeréhez a szórványban élő magyarok cselekvő akaratára, összefogására is szükség van – emelte ki Winkler Gyula szerdán, Budapesten, ahol a KMKF Szórvány–diaszpóra munkacsoportjának ülésén vett részt.
továbbAxel Voss európai parlamenti képviselő tartott előadást az Európai Unió első mesterséges intelligenciát érintő szabályozásáról a Mathias Corvinus Collegium Transylvania Lectures rendezvénysorozatának keretében. Mint előadásában rámutatott, a szabályozás aszerint osztályozza a mesterséges intelligencia–rendszereket, hogy azok milyen kockázatot jelentenek a felhasználók számára, ugyanakkor elmondta azt is, hogy szerinte az AI a „digitális világ megteremtésének a kezdete”, így inkább élni kell az általa adott lehetőséggel, mint …
továbbNagybányán ünnepelte szombaton az RMDSZ a magyar szórvány napját. A rendezvény a 2024-es választási évre összpontosított, és a résztvevők megfogalmazták: a jövő év igazi tétje, hogy ott legyünk azokban az intézményekben, ahol a magyarokról is döntenek, a következő évtizedben is tudnia kell építkezni és cselekedni a magyar közösségnek.
továbbA Dávid Ferenc Emlékzarándoklat nemcsak az unitárius gyülekezet tagjait, hanem minden egyes Hunyad megyei magyart megerősítenek hitében és magyar identitásában – mutatott rá ünnepi beszédében Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke.
továbbDéván ülésezett a Hunyad Megyei Képviselők Tanácsa, ez alkalommal tisztújításra is sor került, ugyanakkor a küldöttekkel közösen meghatározták a 2024-es szuperválasztási év célkitűzéseit.
továbbAz egyiskolás megyék helyzetéről is szó esett Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban tartott szórványoktatási konferencián, amelyet a hétvégén tartott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) – közölte Facebook-oldalán a szövetség. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége az RMDSZ Szórvány Frakciójának kezdeményezésére, az alakulat ügyvezető elnökségének támogatásával évente egyszer konferenciát szervez a szórvány oktatási helyzet aktualitásainak megvitatása …
továbbNagyenyed adott otthont idén, október 27-én és 28-án, az RMDSZ Szórvány frakciója által kezdeményezett, és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével közösen szervezett szórványoktatási konferenciának. A Fehér megyei eseményre tíz megyéből, köztük Hunyad megyéből is érkeztek résztvevők.
továbbAz Európai Unió költségvetésének válaszolnia kell a válságos helyzet kihívásaira, még akkor is ha már lassan közhelynek számít azt mondani, hogy válság van. A Maszol.ro összeállítása.
tovább