A jövő évi európai parlamenti választásokat követően szinte biztosra vehető, hogy megkezdődik a vita az Európai Unió alapszerződéseinek módosításával kapcsolatosan – mondta Winkler Gyula csütörtök este Petrozsényben a Caritas Közösségi Házban. Az EP-képviselő Az Európai Unió és az erdélyi magyar emberek címmel megtartott lakossági fórum meghívottja volt. “Olyan kihívásokat kell megválaszolni az unió szintjén, mint …
továbbA Magyar Szórvány Napja volt a központi téma a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottságának keddi ülésén. Mint ismeretes, idén először az egész Kárpát-medencében megünneplik Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napján, azaz november 15-én a Magyar Szórvány Napját, a MÁÉRT erre vonatkozó döntése RMDSZ javaslatra született. A Budapesten megtartott gyűlésen a Szövetség részéről Winkler Gyula, az …
továbbMegrendüléssel értesültünk Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnökének haláláról. Nagyszerű döntéshozó volt, az emberek és a politikai jelenségek tökéletes értője. Számunkra és az RMDSZ számára is, Wilfried Martens rendkívüli politikai partnert jelentett; olyan vezetőt, aki figyelemmel kísérte az európai kisebbségi közösségek problémáit. Az európai politika nagyszerű vezetőt veszít személyében. Emlékének tisztelettel adózunk. Õszinte részvétünk a …
továbbA kisebbségi európai polgári kezdeményezés elutasítása nyomán kialakult helyzet megvitatása szerepelt az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoport csütörtöki strasbourgi ülésének napirendjén, amelyet az Intergroup társelnökei, Tabajdi Csaba és Francois Alfonsi vezettek. Tabajdi Csaba ülésvezető elsőként Hans Heinrich Hansent, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökét kérte, hogy ismertesse az elmúlt időszak következtetéseit. A FUEN elnöke felszólalásában …
továbbA tagállamok egymástól eltérő érdekei ellenére, egységes fellépéssel kell az Európai Uniónak jelen lenni a Kínával folytatott kétoldalú tárgyalásokon, amelynek célja a beruházási megállapodás megkötése – jelentette ki Winkler Gyula szerdán Strasbourgban. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője a plénum előtt, mint a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság, az INTA tagja érvelt a néppárti frakció megállapodással kapcsolatos álláspontja …
továbbHáromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte ezen a hétvégén húszéves fennállását a Böjte Csaba atya által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány. A húszéves évfordulóra meghívást kaptak a gyerekek mellett a jelenlegi és volt házvezetők, munkatársak egész Erdélyből, akik együtt ünnepeltek a Magyarországról, Kárpát-medencéből és Európából is érkező keresztszülőkkel és támogatókkal. A rendezvénysorozat fénypontja a dévai kultúrotthon nagytermében megtartott …
továbbA több évszázados hagyománnyal rendelkező nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium lesz idén a házigazdája az Erdélyben harmadik alkalommal megrendezett Magyar Szórvány Napja központi rendezvényének – jelentette be pénteken Winkler Gyula. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője az EP brüsszeli székhelyén a romániai oktatási minisztérium kisebbségi oktatásért felelős vezérigazgatóságának munkatársaival, valamint számos erdélyi megye kisebbségi tanfelügyelőivel és iskolaigazgatóival …
továbbAz uniós tagállamok között tapasztalható bizalmatlanság várhatóan növekedni fog az európai parlamenti választásokat megelőzően – hívta fel a figyelmet szerdán Brüsszelben Winkler Gyula. Az RMDSZ EP-képviselője az európai helyzet éves elemzésén vett részt, amelyet az Európa Barátai Alapítvány (Friends of Europe) szervezett idén tizedik alkalommal. A konferenciát ebben az évben Kemény választás előtt a nehéz …
továbbVéget ért a VII. Reneszánsz Kastélyfesztivál Hunyad megyében Hetedik alkalommal szervezte meg a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság a Reneszánsz Kastélyfesztivált Hunyad megyében, amelynek zárórendezvényét Szászvároson a református műemléktemplom tanácstermében tartották vasárnap délelőtt. “Hunyad megye páratlanul gazdag épített örökségének megőrzése és megtartása mindannyiunk felelőssége, ezért is kapcsolódtunk be tavaly aktívan az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy …
tovább