Az Európai Adófizetők Egyesületének (Taxpayers Association of Europe - TAE) tiszteletbeli díját vehette át kedden Strasbourgban Winkler Gyula EP-képviselő, akit a gazdaság területén, az európai adófizetők érdekében végzett európai parlamenti tevékenységéért díjaztak.
továbbA korondi községháza felirat miatt kiszabott pénzbírság előzménytelen döntés, amely szembemegy a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekkel, növeli a feszültséget és a bizalmatlanságot a többségi társadalommal és az igazságszolgáltatással szemben – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula EP-képviselő hétfő este Strasbourgban.
továbbCsökkenteni kell a bürokráciát az uniós pályázatok esetében, hiszen sem a vállalkozóknak, sem a gazdáknak nem az a dolguk, hogy haszontalan papírmunkával töltsék idejüket, hanem az, hogy tevékenységüket végezzék, energiájukat cégük, gazdaságaik működtetésére fordítsák – hangsúlyozta Winkler Gyula szombat délután Gyergyószéken. Az RMDSZ EP-képviselője Gyergyóalfaluban és Gyergyócsomafalván találkozott helyi vállalkozókkal, gazdákkal, közbirtokossági vezetőkkel, önkormányzati képviselőkkel.
továbbA helyi gazdaság versenyképességének növelése az EU-s alapok hatékony felhasználásával érhető el, mondta Winkler Gyula szombaton Gyergyószentmiklóson, ahol az Arbor Szövetség vezetőségével egyeztetett. Az EP-képviselő Barti Tihamér, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, a területi RMDSZ-szervezet elnöke és Bende Sándor parlamenti képviselő meghívására érkezett Gyergyó vidékére.
továbbA vidék felzárkóztatásában fontos szerepe van az uniós támogatásoknak, a székelyföldi gazdák érdeke, hogy a Közös Agrárpolitika megfelelő finanszírozást kapjon, éppen ezért erős Kárpát-medencei magyar képviseletre van szükség az Európai Parlamentben, hogy érvényesíteni tudjuk közösségünk érdekeit – hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő péntek este Szentábrahámban, ahol gazdafórumon vett részt.
továbbUdvarhelyszéknek a turizmus nyújt kitörési lehetőséget, ennek érdekében minél több uniós forrást érdemes felhasználni – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő pénteken délelőtt Székelyudvarhelyen, ahol turisztikával foglalkozó vállalkozókkal találkozott.
továbbJelenleg teljesen világosnak tűnik, hogy jelentős összeg marad elköltetlen a nagy infrastrukturális beruházásokra, ezért is javasolják a források átcsoportosítását, amiből minden megye nyerhet. A bürokrácia csökkentésére a minél szervezettebb társadalom és érdekvédelem az egyik megoldás - mondta el Winkler Gyula EP-képviselő, képviselőjelölt a Pénzcsinálóknak adott interjúban.
tovább„Az identitásunkat meghatározza az anyanyelv, kulturális örökségünk és nemzeti jelképeink: himnuszunk és zászlóink. Ezért fontos, hogy európai szabályozás védje nemzeti szimbólumainkat, biztosítsa jelképeink szabad használatát, ezt a célt szolgálja a Minority SafePack, az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés” – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő Brüsszelben, ahol az Örökségünk őrei regionális döntőinek nyerteseit fogadta. Mára már hagyományossá vált, hogy a legjobb erdélyi örökségőrök az Európai Parlamentben mutatják be tevékenységüket és az örökségvédelmi mozgalmat.
továbbSoha nem volt ekkora tétje az európai parlamenti választásnak, mint most, hiszen az Európai Unió válaszút előtt áll. Május 26-án az erős magyar képviseletről döntünk, de olyan kérdésekről is, amelyek meghatározzák mindennapjainkat – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő vasárnap Nagyszentmiklóson, ahol lakossági fórumon vett részt, amelyen a helybéliek mellett a környező kisrégió, Csanád, Máriaföld és Pusztakeresztúr lakói is jelen voltak.
tovább