Az ifjúsági ernyőszervezet Pro Organizatione díjjal tüntette ki Nagy Zsoltot, az RMDSZ korábbi informatikai és távközlési miniszterét. A MIÉRT ezzel a kitüntetéssel ismerte el a politikusnak az ifjúságért és a közéletben betöltött meghatározó szerepét. Nagy Zsolt részletesen beszámolt az ellene indított két eljárásról is, kiemelve azt, az ő ügyében milyen “képtelenségekkel” szembesült a romániai igazságszolgáltatás …
továbbElső alkalommal szervezett közösen Bukarestben gazdasági konferenciát a Romániai Magyar Üzleti Egyesület és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság. A pénteki konferencián a vendégeket köszöntötte Diósi László, az RMÜE elnöke és Gyerkó László, az RMKT alelnöke, majd előadást tartott Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank Igazgatótanácsának tagja, ezt követően pedig romániai magyar sikeres vállalkozók mutatkoztak be …
továbbTöbb uniós pénzből gazdálkodunk a következő hét évben, hívta fel a figyelmet a Szatmár Megyei Önkormányzati Tanács pénteki, Nagykárolyban megtartott ülésén Winkler Gyula EP-képviselő, aki Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei elnökének meghívására érkezett Szatmár megyébe. Az esemény házigazdája Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere volt, aki köszöntötte a megye RMDSZ-es polgármestereit, tanácsosait. A tanácskozáson részt …
továbbA Bosznia-Hercegovinában élő kisebbségek jogainak védelme mellett érvelt Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője, hangsúlyozva, hogy e tekintetben az Európai Parlament semmilyen engedményt nem tehet. “Az EP tagjaként, a romániai magyar kisebbségi közösség képviselőjeként, támogatom azokat a módosításokat, amelyek a kisebbségi jogok védelmét célozzák a Bosznia Hercegovina 2013-as ország-jelentéséhez tartozó határozatban. A kisebbségi jogok védelme olyan …
továbbA lupényi Szakszervezetek Házában tartották meg szombaton délután az RMDSZ Lupényi Nők Szervezetének alakuló ülését és a Nők Szervezete által kezdeményezett Országos Párbeszédsorozat Hunyad megyei konzultációját. Közel százan vettek részt az eseményen, zömében lupényi, urikányi és vulkányi hölgyek, de érkeztek a megye többi részéből is vendégek, nőszervezeti tagok. A találkozón jelen volt Hegedüs Csilla RMDSZ …
továbbWinkler Gyula RMDSZ-es EP képviselő meghívására, január 28-31. között az RMDSZ Nőszervezetének képviselői brüsszeli látogatáson vettek részt, amelynek során több nemzetközi nőszervezettel folytattak egyeztetéseket. “Kiemelten fontos számunkra minél több olyan hölggyel találkozni, akik aktív tagjai a különböző nemzetközi fórumoknak, hisz tapasztalatuk átadása, meglátásaik, tanácsaik által nagy segítségükre lehetnek a Nőszervezetnek az RMDSZ európai parlamenti választási …
továbbSzékely terméké a jövő, de csak akkor, ha szövetkezünk Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők az EU 2020 fejlesztési stratégiát ismertették Mi várható a mezőgazdaságban, mire fektet nagyobb hangsúlyt az EU az előttünk álló hétéves ciklusban, erről tanácskoztak Kézdivásárhelyen múlt csütörtökön. Az eseményen Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők az Európai Unió gazdaságáról, …
továbbEurópai parlamenti választási kampányát készítette elő az Európai Néppárt (EPP) politikai közgyűlése hétfőn és kedden, a kongresszus előtti utolsó brüsszeli ülésén. A március 6-7-én, az írországi Dublinban sorra kerülő kongresszus várhatóan megerősíti pártelnöki tisztségében Joseph Dault és dönt az Európai Néppárt Európai Bizottsági elnökjelöltjéről. A politikai közgyűlésén az RMDSZ-t Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és …
továbbJanuár 24-én Fenyéden szervezte meg legújabb polgármester-találkozóját az udvarhelyszéki RMDSZ, ahol Kelemen Hunor szövetségi elnök, Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők, dr. Verestóy Attila szenátor, Antal István és Moldován József parlamenti képviselők, Borboly Csaba megyetanácselnök, valamint a térség megyei tanácsosai és polgármesterei a politikai helyzetelemzésen túl költségvetési és aktuális beruházási kérdésekről is tárgyaltak. Kelemen Hunor …
tovább