Az Európai Polgári Kezdeményezés (EPK) gyakorlatba ültetésével kapcsolatos nyilatkozatot fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság e kérdésben tanúsított bürokratikus, akadékoskodó megközelítése, az európai polgárok uniótól való eltávolodásához vezethet. “Az európai polgári kezdeményezést a Lisszaboni Szerződés sikereként könyvelték el, mert úgy vélték, új lehetőséget nyújt az európai polgárok számára, …
továbbEgyhangúlag szavaztak bizalmat, szerdán, Winkler Gyula EP-képviselőnek, az Európai Néppárt madridi kongresszusának margóján megszervezett Közgyűlésen, a SME Europe első alelnöki tisztségbe való megválasztásakor. Az SME Europe az Európai Néppárt kis- és közepes vállalkozásokat támogató lobbi szervezete. A Közgyűlés mai ülésén megválasztotta a szervezet új elnökét, Bendt Bendtsen EP képviselő személyében, aki korábban gazdasági miniszter és …
továbbA régiók közötti szorosabb együttműködés, jelentős javuláshoz vezethet a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret forrásainak felhasználása tekintetében – nyilatkozta Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, október 14-én, szerdán, a Régiók Bizottságának nyíltnapok alkalmával szervezett vitafórumán, melynek címe: “Nyitott testvér-régiók a kis- és középvállalkozások támogatására és a regionális fejlesztésre, európai alapokból finanszírozott projektek révén”. A brüsszeli …
továbbA közbeszerzéseket szabályozó jogi keret, közigazgatási és technikai képesség hiánya, valamint a túlzott bürokrácia és korrupció a legfontosabb okai az elmúlt, 2007-2013-as pénzügyi keret uniós forrásainak alacsony szintű felhasználásának – véli Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője.,,A hivatalban lévő pénzügyminiszter, az EU-s alapokért felelős minisztérium korábbi vezetője, még mindig 80 százalékos felhasználási arányról beszél különböző fórumok …
tovább“Szétesik Európa? Ha nem vigyázunk, széteshet és ezzel együtt, meghiúsulna a több mint félévszázados építkezés, amely ma több mint 500 millió polgárnak a közös otthona” -fogalmazott ma Winkler Gyula EP képviselő, az Európai Unió jövőjének alakulásáról, Kolozsváron tartott előadásában. A Sapientia Egyetem szervezésében sorra kerülő kétnapos német nyelvű konferencia központi témája volt a széteső Európa …
továbbAz elkövetkező két napban, Winkler Gyula EP-képviselő Kolozsvárra és Temesvárra látogat, ahol egyetemi konferencián és párbeszédeken vesz részt, a kolozsvári Sapientia EMTE, valamint a temesvári Politechnika Egyetem szervezésében.Október 8-án, csütörtökön, Winkler Gyula, a “Széteső Európa? – Jelenkori válsághelyzetek kezelése egymással ütköző nemzeti érdekek kereszttüzében” című konferencián tart előadást Kolozsváron. Az esemény szervezői: a Sapientia EMTE …
továbbWinkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, az EP Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának (INTA) alelnöke szerint, a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségi megállapodás (TTIP) részeként létrejövő új beruházás-vitarendezési mechanizmus számos kétoldalú beruházási megállapodás felülvizsgálatát is eredményezheti az uniós tagállamok között. Az INTA hétfői gyűlésén, az EB ismertette új javaslat-tervezetét, amelyet az Unió tárgyalói az amerikai partnereknek …
tovább“Folyamatos figyelmet kell szentelnünk annak az épített örökségnek, amely szerte a Kárpát-medencében, Erdélyben a magyar identitás és múlt része. Mert jövőt tervezni csak úgy lehet, ha újra tudjuk gondolni és tervezni, meg tudjuk őrizni mindazt, ami a múltunkat jelenti. Öröm számomra az, hogy ennek az épített örökségnek a felújítására sikerült az utóbbi években nagyobb figyelmet …
tovább“Csodákat nem tudunk művelni, de tudunk dolgozni, és ebben mindig számíthatnak ránk. Az RMDSZ a lupényi magyarság és valamennyi szórványközösség partnere kíván lenni bajban és örömben, akkor, amikor építkezni kell, de akkor is, amikor értéket kell menteni” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a tizenharmadik Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok lupényi rendezvénysorozatának megnyitóján szeptember 19-én, szombaton. Az RMDSZ …
tovább