A szórvány is támogatja a kisebbségvédelmi kezdeményezést

A szórvány is támogatja az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést és az aláírásgyűjtő kampány idején hozzájárul a maga részével a Minority Safe Pack sikeréhez– fogalmazott Winkler Gyula, aki szombaton Déván a Hunyad Megyei Képviselők Tanácsának ülésén tartott politikai tájékoztatót. A tisztújító gyűlésen részt vett Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, a Nőszervezet alelnöke.

tovább

Erasmus a fiatal vállalkozókért – az üzleti kultúra megerősödéséért

Az európai uniós támogatások kiemelten célozzák a fiatalokat, számos olyan program működik, amelyeknek kimondottan ti vagytok a kezdeményezettjeik – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula péntek este Kolozs megyei fiataloknak, hozzátéve, hogy fontosnak tartja azokat a programokat, amelyek a vállalkozói kultúra kialakítását, megerősödését támogatják. Az RMDSZ EP-képviselője a KIFOR meghívására Szamosújváron vett részt a Téka Alapítványnál tartott Vállalkozz rá nevű műhelytáborban.

tovább

Winkler: egységes európai fellépés szükséges az EU-Kína kereskedelmi kapcsolatokban

Winkler Gyula EP-képviselő szerint az Európai Uniónak a Kínával való gazdasági és kereskedelmi párbeszédben egységes fellépést kell képviselnie és meg kell találnia azt a közös nevezőt, amely minden tagállamnak megfelel, függetlenül gazdasági jellemzőitől.

tovább

A szórványnak konkrét programokra van szüksége

A tapasztalat azt mutatja, hogy konkrét programokra van szükség a szórványközösségekben, így a nagyvárosi magyarok körében is, az Örökségünk őrei mozgalmat és vetélkedőt jó példaként tartjuk számon – mutatott rá Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, aki kedden Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának ülésén vett részt. Az Országházban megszervezett gyűlést Révész Máriusz kormánybiztos, a munkacsoport társelnöke vezette.

tovább

MIÉRT írom alá? – Európa itt vagyok! – a MSPI kapcsán indít versenyt a MIÉRT

Kreatív versenyre hívja a MIÉRT azokat, akik Brüsszelbe szeretnének utazni, hogy belekóstolhassanak a város körforgásába és az európai uniós folyamatokba. A játék az ifjúsági szervezet Facebook-oldalán startol, ahová a jelentkezőknek egy kreatív fotót kell beküldeniük, amelyen szerepel a jogaink.eu felirat valamilyen formában, és meg kell fogalmazniuk Európának szánt üzenetüket. A fődíj egy kétszemélyes háromnapos Brüsszeli tanulmányi út Winkler Gyula európai parlamenti képviselő jóvoltából.

tovább

Helló Brüsszel! Helló Strasbourg! – Winkler Gyula EP-képviselő várja gyakornokait

Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője újra meghirdeti gyakornoki programját. Ennek értelmében az előző évekhez hasonlóan a MIÉRT idén is 6 fiatalt választ ki, akik 2018-ban négy hetet tölthetnek Brüsszelben és betekintést nyerhetnek az Európai Parlament körforgásába.

tovább

Szabadságszerető közösségnek van csak jövője

Az 1956-os magyar forradalom sokatmondó és jelentőségteljes volt nemcsak az ország határain belül, hanem itt, Erdélyben, a Kárpát-medencében és világszinten egyaránt, de különösen fontos volt a kommunista láger országaiban, mert elsőként jelezte, hogy a kommunizmus megdönthető – fogalmazott Winkler Gyula vasárnap délelőtt Szászmedgyesen, ahol a református templomban tartottak megemlékező istentiszteletet.

tovább

Az EU jövőjéről gondoskodni mindannyiunk felelőssége

Az Európai Unió olyan, mint egy élő szervezet, gondoskodni kell róla, mindenekelőtt a jövőjéről, és ez mindannyiunk felelőssége. Megalakulása óta az EU legfontosabb célja nem változott, ma is a jólétet, biztonságot és békét kell szavatolnia, magyarázta szombaton Winkler Gyula EP-képviselő azoknak az erdélyi magyar középiskolásoknak, akik ezen a hétvégén a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban részt vesznek a 14. Országos Hétvégi Képzésen.

tovább

Székely termék az európai legjobb gyakorlatok között

Az európai legjobb gyakorlatok megismerése rengeteget segíthet abban, hogy otthon jobban hatékonyabban tudjuk tevékenységünket megszervezni, de a fordítottja is érvényes, nem tudunk támogatást szerezni elképzeléseinknek, érvényt szerezni javaslatainknak, ha nem ismernek minket itt, Brüsszelben – emelte ki Winkler Gyula európai parlamenti képviselő szerdán Brüsszelben, ahol a Hargita Megye Tanácsa által szervezett műhelymunka házigazdája volt. A Válaszd a helyit – fenntartható élelmiszerpolitika legjobb helyi gyakorlatai címmel tartott workshop a régiók és városok európai hetének része volt

tovább