Tizenötödik alkalommal rendezték meg augusztus 26–28. között, Gyergyószentmiklóson Hargita megye legnagyobb lovas eseményét, a Székelyföldi Lovas Ünnepet. A háromnapos rendezvényen részt vett Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője.
továbbA kisebbségi oktatás jellegzetességeiből kiindulva három sarkalatos témát vetett fel Winkler Gyula azon a közvitán, amelyet a Hunyad Megyei Tanfelügyelőségen tartottak a jelenleg véglegesítés előtt álló oktatási törvényekről. Az EP-képviselő a középfokú oktatási intézmények struktúrájának rugalmas meghatározását, a kisebbségi képviselet megőrzését a teljes új, átalakuló intézményi rendszerben, illetve a méltányos finanszírozás biztosítását szorgalmazta felszólalásában.
továbbAugusztus 20-án a magyar államalapítására, alapítójára, Szent Istvánra emlékeztek Nagyenyeden. Ez alkalommal a 400 éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium dísztermében mutatják be a Szent Korona másolatát, amelyet Panyik Imre felvidéki díszműlakatos készített.
továbbA Kolozsvári Magyar Napokon mutatták be a Hunyad Megyei Magyar Értéktár második kötetét, amely a sztárnak tekintett történelmi látványosságokon túl – mint például Vajdahunyadi vár – most sokkal inkább a „morzsákra” fókuszál. Az első kötetet ugyancsak a KMN-en, három évvel ezelőtt lehetett először kézbe venni. A Transtelex.ro beszámolója.
továbbHa Oroszország nem támadja meg Ukrajnát, akkor is nehéz lett volna megegyezni az EU-ban az Európai Bizottság ambiciózus klímacsomagjáról. A tervezet fontosabb elemeire, például a klímaadó bevezetésére vagy a fosszilis üzemanyaggal hajtott új gépjárművek forgalmazásának betiltására – kompromisszumok árán – rábólintott ugyan már az Európai Parlament és a Tanács is, de a teljes csomag elfogadása elhúzódhat. A Transtelex összeállítása.
továbbMindössze két hét maradt hátra a népszámlálásból, az RMDSZ Hunyad megyében is arra kéri a magyar lakosságot, jelezze telefonon, ha még nem jelentkezett a számlálóbiztos. Pénteken, Déván ülésezett az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezetének Állandó Tanácsa, mely a népszámlálás utolsó szakaszának teendőiről egyeztetett, kijelölve a következő napok feladatait.
tovább„Most már nem az a kérdés, hogy az Európai Unió el akarja-e zárni a földgázcsapokat, hanem az, hogy Putyin mikor zárja el ezeket” – húzta alá a Krónika megkeresésére Winkler Gyula EP-képviselő, aki szerint éppen ezért ma már nem a megújuló energiákra való áttérés sürgetése a legfontosabb, hanem az energia biztosítása olyan áron, amely nem terheli meg nagyon a lakosságot.
tovább2022 az ifjúság európai éve, ennek kapcsán fontos felhívni a fiatalok figyelmét, hogy a népszerű Erasmus, a Discover EU, a gyakornoki programok és a továbbképzések mellett további, kevésbé ismert lehetőségek is vannak az Európai Unióban. Ilyen az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj, amelyet 2008-ban hozott létre az aacheni Nagy Károly-díj kuratóriuma és az Európai Parlament.
továbbWinkler Gyula EP-képviselő (RMDSZ, EPP) keddi sajtótájékoztatóján üdvözölte, hogy Ukrajna és Moldova Köztársaság megkapta az uniós tagjelölti státust, ugyanakkor elmondta, a jelölés a két ország iránti európai szolidaritás kifejezése.
tovább