A fiatalok tudják megváltoztatni az Európai Uniót

Vegyék ki a részüket az Európai Unió változási folyamatában, javasolta a diákoknak Winkler Gyula EP-képviselő hétfőn Kolozsváron, ahol egy EP szimulációs program nyitórendezvényén vett részt. “A jelenlegi Európai Unió  nem felel meg a ti elvárásaitoknak, viszont a fiataloknak van ereje megváltoztatni a világot, tehát nektek kell aktívan részt venni és kieszközölni a változást” – hangsúlyozta …

tovább

Ülésezett a Gazdasági Tanács

Pénteken Kolozsváron ülésezett az RMDSZ Gazdasági Tanácsa. A Kelemen Hunor szövetségi elnök által összehívott testület gyűlése a májusi kongresszust előkészítő tanácskozások sorába illeszkedik, napirendjén az RMDSZ-program gazdasági fejezetének módosítása szerepelt.  A Gazdasági Tanács tagjai két témakört vitattak meg, egyrészt a programmódosítás alapelveit és a beérkező több mint száz módosító javaslatot tárgyalták meg, másrészt egy olyan, …

tovább

Romániában is szükség van az Európai Ifjúsági Garanciára

Romániában is minél hamarabb elérhető kell hogy legyen az Európai Ifjúsági Garancia program, véli Winkler Gyula. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője dévai sajtótájékoztatóján ismertette az európai programot, amelynek célja biztosítani azt, hogy a munkanélküli fiatalok rövid időn belül munkához vagy képzéshez jussanak. Az elképzelések szerint a program segítene azoknak a 25 év alatti fiataloknak, akik …

tovább

Minden magyar gyermek számít Hunyad megyében

Hunyad megyében a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel (RMPSZ), a történelmi egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve szervezi meg az RMDSZ a Minden magyar gyermek számít beiskolázási kampányt. Az RMDSZ Hunyad megyei Állandó Bizottságának szerdai ülésén a  beiskolázási kampány is napirenden szerepelt – számolt be Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke csütörtöki, dévai sajtótájékoztatóján. A …

tovább

Zavaros a hazai adópolitika

A fiskális területen hozott intézkedések kaotikusak, köszönő viszonyban sincsenek a valósággal és bumeránghatást váltanak ki a gazdaságban – jelentette ki Winkler Gyula csütörtökön Déván a sajtó képviselőinek. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője sajtótájékoztatóján elmondta, Romániában nem kellene többet kísérletezni az adópolitikával, szerinte ilyen kísérletnek számít a hozzáadott értékadó, a TVA csökkentése 24 százalékról 9 százalékra a …

tovább

Célkeresztben a fenntartható gazdasági fejlődés

Háromszék és Erdély fejlesztési lehetőségeiről, illetve az erre irányuló cselekvési tervekről, az Európai Unió válságból történő kilépését, prioritásait célzó EU 2020 stratégiáról is szó esett azon a hétfő esti vitafórumon, melyet a megyeszékhelyi Europe Direct Információs Központ, valamint a Junior Business Club szervezett az Asimcov, illetve az Országos Klaszterszövetség szakmai partnerségével. Erdély és Háromszék fejlesztési …

tovább

Együttműködésre kell építeni az európai pályázatokat

Az Európa 2020 stratégia célja kilábalni a válságból, rendbe szedni az európai gazdaságot, hiszen óriási gondok vannak, nézzük meg mi történik Cipruson, vagy például Spanyolországban, ahol negyven százalékos a munkanélküliség a fiatalok körében – mutatott rá az EU 2020 valódi hátterére Winkler Gyula sepsiszentgyörgyi előadásában. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője a Kovászna Megye Tanácsának keretében …

tovább

Brüsszelben koncertezett a Huniadi Cantores

A Huniadi Cantores régizene együttes koncertezett csütörtök este a brüsszeli Balassi Intézetben, Winkler Gyula EP-képviselő meghívására. A reneszánsz dalokat felsorakoztató koncert nagy sikert  aratott, főleg XVII. és XVIII. századi műveket játszottak, M. Praetorius, Fabritio Caroso, Simon Fraser volt műsoron, de a Kájoni Kódexből is felcsendültek dalok. A koncert megnyitóján Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti …

tovább

Szabadság és művészet határok nélkül

Kedd este nyílt meg az Európai Parlamentben a Szabadság és művészet határok nélkül című kortárs művészeti kiállítás. A nagyenyedi Inter-Art Alapítvány által szervezett tárlat Winkler Gyula és Sógor Csaba meghívására érkezett Brüsszelbe. A kiállítás ötvenkét országból származó nyolcvankét képzőművész alkotását összesíti. Tizenhat, öt országból származó, tizenhat év alatti fiatal művész munkáját is tartalmazza, amelyek az …

tovább