Nehéz helyzetből is a legtöbbet kell kihozni

Önkormányzati konferencia Magyarnagykapuson

Nehezen és nagy késésekkel indul el a 2014-2020 közötti időszak uniós költségvetésének végrehajtása Romániában, viszont ilyen nehéz körülmények között is az önkormányzatok előtt álló legnagyobb kihívás az, hogy minél nagyobb mértékben használják fel a rendelkezésre álló EU-s alapokat, a települések modernizációja s a gazdaság fellendülés érdekében – erről beszélt Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő pénteken délután Magyarnagykapuson, ahol a Kolozs megyei RMDSZ  önkormányzati konferenciát szervezett.

Nekünk, európai parlamenti képviselőknek az a dolgunk Brüsszelben, hogy szövetségeseket találjunk annak érdekében, hogy ne engedjük csökkenteni a regionális fejlesztési és a közös agrárpolitika alapjait. Ilyen szövetségre jó példa a legutóbbi közös nyilatkozat, amelyet a visegrádi négyek Romániával és Bulgáriával közösen fogalmaztak, szorgalmazva az EU kohéziós politikájának megtartását 2020 után is. Brüsszelben már éles vita kezdődött, amely a közös agrárpolitika és a kohéziós politika 2020 utáni jövőjéről szól” – magyarázta Winkler Gyula, aki beszámolt arról is,hogy több tényező veszélyezteti az uniós politikák jövőjét. “A Brexit, amely csökkenteni fogja az EU-s költségvetést, de ott vannak a bevándorlási hullám megfékezésére irányuló kezdeményezések, valamint a nyugati és északi tagállamok törekvései, melyek a kohéziós és agárpolitikákat csökkentenék annak érdekében, hogy több pénzt lehessen juttatni a versenyképességet növelő uniós politikák finanszírozására” – sorolta az EP-képviselő.

A konferencián jelenlevő Kolozs megyei polgármesterek, alpolgármesterek, önkormányzati képviselők közül a legtöbben azt kifogásolták, hogy mennyire túlbürokratizáltak a folyamatok az európai uniós pályázatoknál, és hogy az agrárpolitika alkalmazása Romániában nemcsak nehézkes, hanem figyelmen kívül hagyja az erdélyi agráriumban létező tulajdonviszonyokat.

Az aktuális uniós programok kiírásai elsősorban a bukaresti kormány miatt késlekednek Romániában és késik az EU-s alapokat kezelő ügynökségek brüsszeli akkreditációja is, mutatott rá a képviselő. “Mindezek mellett tanúi lehetünk annak is, hogy az egész romániai közigazgatást akadályozzák a törvényes kompetenciáinak gyakorlásában, de ilyen nehéz körülmények között is igyekeznünk kell a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Ennek egyik útja, hogy intézményesíteni kell helyi szinten az önkormányzatok, a vállalkozói szféra és az oktatási rendszer közötti párbeszédet, hiszen ennek a három szereplőnek helyi szinten közös érdeke van közösségeink jólétének növelésében” – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula.

Pénteken a Kolozs megyei Magyarnagykapuson tartott önkormányzati konferencia résztvevőit köszöntötte Csoma Botond képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Vákár István MÖT elnök, a Kolozs Megyei Tanács alelnökének beszámolót, Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke tájékoztatót tartott, míg Lakatos Péter számvevőszéki tanácsos és Winkler Gyula EP-képviselő előadást tartott.

Fotó: Bethlendi Tamás