Kelet-európai nyomásra részsiker született az ukrán termékek uniós importjáról az Európai Parlamentben

Az Európai Bizottság tervezete szerint 2024 júniusától újabb egy esztendőre meghosszabbítanák az Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi egyezményt, amely az Oroszországgal háborúban álló kelet-európai állam számára vámmentes mezőgazdasági és élelmiszer-importot biztosít az Unió tagállamaiba. Az Európai Parlamentben határozatot fogadtak el néhány termék importjának korlátozásáról, a végső döntés azonban áprilisban születik meg. Winkler Gyula és Vincze Loránt erdélyi EP-képviselők ismertették a Krónikának a döntés hátterét.

Az Európai Bizottság (EB) újabb egy évre szeretné meghosszabbítani az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentes behozatalát lehetővé tévő, 2022 júniusában elfogadott határozatát, amelyet tavaly – a kelet-európai gazdaszervezetek tiltakozása ellenére – szintén egy esztendőre meghosszabbítottak. Az idén júniusban lejáró kedvezmény meghosszabbítását 2024 januárjában javasolta az EB azzal a kitétellel, hogy kerüljön tiltólistára a cukor, a tojás és a szárnyashús. A Bizottság elképzelése szerint 21 napos monitorozási időszak után a tagállamoktól érkező visszajelzések alapján döntenék el, hogy a tiltólistára került három élelmiszer behozatala zavart okoz-e a belső uniós piacokon, és annak függvényében korlátoznák vagy leállítanák az ukrajnai cukor, tojás és baromfihús importját. Több kelet-európai EP-képviselő számára azonban elfogadhatatlan volt a csak három élelmiszer importjának korlátozásáról szóló bizottsági javaslat. Az Ukrajnával szomszédos országokban a legnagyobb gondot a tiltólistáról ,,lefelejtett” gabona, méz és az olajos magvak vámmentes importja okozza. Az importkorlátozásoknak kitett termékek listájának módosítását több romániai EP-képviselő is kérte, közöttük Winkler Gyula és Vincze Loránt. A kelet-európai nyomásra benyújtott módosító indítványok bekerültek az európai parlament szakbizottsági vitáiba, és szerda este megszületett az első siker: az Európai Parlament határozatban állt ki az Ukrajnából származó gabona (búza, kukorica, árpa és zab), továbbá méz, tojás, cukor és baromfihús importjának korlátozása mellett. Az Európai Parlament (EP) az Európai Bizottság 21 napos monitorozási időszakát 14 napra csökkentette, ami azt jelenti, hogy két hét áll az EB rendelkezésére ahhoz, hogy piaci zavarok esetén korlátozó intézkedéseket hozzon az öt ukrán termékcsoport importjával kapcsolatban.

Több európai fórum közös döntésére várnak

Az ukrajnai mezőgazdasági termékek ügyében az Európai Parlament az első csatát megnyerte, de a háborút még nem. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a Krónikának elmondta, egyelőre részsiker született. Az EP kereskedelmi szakbizottságában az eredeti javaslat megbukott, amely a felsorolt termékek mellé az olajos magvakat is felvette. Kompromisszumos megoldásként a kezdeményezők a gabonafélék és a méz importkorlátozását terjesztették a mezőgazdasági szakbizottság elé, amit kis többséggel sikerült elfogadtatni. „Most a folyamat kellős közepén állunk. Jövő hét szerdáig a tagállamoknak kell állást foglalniuk arról, hogy az EP által javasolt módosításokat támogatják, vagy kitartanak az Európai Bizottság eredeti javaslata mellett. Amikor a döntés megszületik, az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Tanács küldötteinek részvételével egyeztetünk a közös álláspontról, és az ügy újra napirendre kerül az EP kereskedelmi szakbizottságában” – mutatott rá portálunknak Winkler Gyula. Az Európai Parlament április közepén a brüsszeli miniplenárison vagy a jelenlegi EP mandátumának utolsó strasbourgi plenáris ülésén fog a végleges tervezetről szavazni. Ekkor születik tehát döntés arról, hogy 2024 júniustól újabb egy évre, 2025 júniusáig meghosszabbított szabadkereskedelmi egyezmény végül milyen korlátozásokat fog tartalmazni Ukrajnával szemben.

Diszkriminálják a kelet-európai gazdákat

Winkler Gyula portálunknak elmondta, a viták során az is elhangzott, hogy az Európai Bizottság javaslata diszkriminatív a kelet-európai országokkal szemben. Az ukrán gabona elsősorban nem Nyugat-Európát, hanem Európa keleti felét érinti hátrányosan, jelentős piaci krízist okozva a román, magyar és lengyel piacon. Az Európai Bizottság csak olyan mezőgazdasági termékeket vett fel korlátozó listájára, amelyek a nyugat-európai országokba is eljutnak, mint a szárnyashús, a tojás és a cukor. Keleten ellenben a gabona- és a mézimport okozza a legnagyobb piaci zavarokat” – mutatott rá az EP-képviselő. A korlátozásra kerülő importtermékek monitorozásának előkészítése a tagállamokon múlik, hogy ki mennyire megbízható statisztikát juttat el Brüsszelbe. Winkler szerint azonban Románia nem áll jól a statisztikákkal. Példaként egy tavalyi történetet elevenít fel, amikor a bukaresti kormány támogatást kért Brüsszeltől a romániai gabonatermesztő gazdák kárpótlására, a mezőgazdasági minisztériumnak azonban nem voltak megbízható kimutatásai arról, hogy hány termelőnek milyen mennyiségű eladatlan gabonakészletei vannak. Nem engednek árnyalati kérdést Brüsszelben Ukrajna támogatásával kapcsolatban Az ukrajnai mezőgazdasági termékek korlátozása ügyében megkérdeztük Vincze Loránt európai parlamenti képviselőt is, aki portálunknak nyilatkozva rendellenes jelenségnek nevezte azt, ami az ukrán termékek európai uniós piacra történő vámmentes és korlátlan beáramlásával kapcsolatban történik, ami súlyos károkat okoz az európai mezőgazdaság számára. ,,Ukrajnával kapcsolatban ma egyetlen álláspont létezik Brüsszelben: ki támogatja és ki nem. Fehéren-feketén mindenkinek színt kell vallania, árnyalatok nincsenek. Ezzel a politikával önmagunkat csapjuk be. Azzal érveltem, hogy az európai országok nem számítanak az ukrán mezőgazdasági termékek hagyományos piacának: az elmúlt évtizedekben ezekre Észak-Afrika volt a vevő. Azokban az országokban most hiányoznak ezek a termékek, Európában pedig komoly piaci zavarokat okoznak” – összegezte portálunknak az Ukrajnával kapcsolatos ellentmondásokat Vincze Lóránt. Az erdélyi EP-képviselő szerint ez a maximum, amit ma Brüsszelben el lehet érni az ukrajnai termékekkel kapcsolatban, hogy sikerüljön némi védelmet nyújtani az Európai Unió területén tevékenykedő gazdáknak. Hogy mit hoz a jövő, arra egyelőre senki nem tudja a választ. Vincze szerint „földtől elrugaszkodott” kérdés ma azt találgatni, hogy ha Ukrajna az Európai Unió teljes jogú tagja lenne, az milyen következményekkel jár az EU többi tagországának mezőgazdaságára nézve. korábban írtuk

Makkay József, Kronikaonline.ro