Megsarcolnák a multikat a nagyhatalmak

A globális tevékenységű vállalatok ott adózzanak, ahol áruikat vagy szolgáltatásaikat forgalmazzák – ez a fő célja a világ hét vezető ipari hatalmának pénzügyminiszterei által tett javaslatnak. Winkler Gyula EP-képviselő szerint egyértelmű, hogy a válságból való kilábalás során minden országnak jó lenne, ha növekednének az adóbevételei, de a globális minimális adóról is még viták vannak. A Krónika összefoglalója.

tovább

A reménység ünnepe

Szűk körű megemlékezéseket tartottak vasárnap Hunyad megyében március 15. alkalmával, tekintettel a koronavírus-járványra. Vajdahunyadon és Déván mégis többen hajtottak fejet a nemzeti hősök emléke előtt, mint tavaly.

tovább

Reménység és tisztelet

Hajdani és mai hősökről, helytállásról, reménységről szólt idén is a március 15-i megemlékezés Piskin, a híres csata emlékére állított obeliszk tövében. A Nyugati Jelen beszámolója.

tovább

Uniós pénzalapok - Megduplázni az adminisztratív képességet

Tízről 13%-ra emelte meg a minap az Európai Parlament az EU-s helyreállítási alap előlegét, melyhez már a nyáron hozzáférhetnek a tagországok, jelentette be Winkler Gyula EP-képviselő csütörtökön dévai sajtóértekezletén. A Nyugati Jelen beszámolója.

tovább

Van pénz, de lépni kell!

Az Európai Unió tagállamainak 672 milliárd euró, ezen belül Románia számára mintegy 30 milliárd euró áll rendelkezésre, hogy legkésőbb 2026-ig lehívja és hatékonyan felhasználja a helyreállítási alapból származó összegeket. Az első milliárdok már idén nyáron érkezhetnek, de ha az ország nem tudja betartani a határidőket, a pénz elúszhat, és mások használják majd fel, hívja fel a figyelmet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő. A Székely Hírmondó összeállítása.

tovább

EU-pénzek: nagy a bürokrácia, pörögni kell

„Fontos, hogy mind a 27 evezős egy irányba húzzon, ne összevissza csapkodjanak” – jelentette ki a most elfogadott helyreállítási és rezilienciaépítési eszköz kapcsán Winkler Gyula. Az európai parlamenti képviselő szerint az is elengedhetetlen, hogy a bukaresti kormány gyorsan lépjen, és minél hatékonyabban felhasználja a rendelkezésre álló forrásokat - a Krónika beszámolója.

tovább

Megpróbáltatások éve - Éves mérlegelés Winkler Gyulával

Brexit, EU-s költségvetés és visszaállítási alap, kétrendbeli választás és végül az RMDSZ kormányszerepe – ha csak ezeket vesszük figyelembe, azt mondhatjuk, hogy 2020 mozgalmas év volt. Csakhogy a tavalyi év meghatározó eseménye egyértelműen a koronavírus-járvány volt. A nemrég lezárult évről Winkler Gyula EP-képviselővel, a Hunyad megyei RMDSZ elnökével beszélgettünk. A Nyugati Jelen interjúja.

tovább

Esélyek és kihívások ideje

Nagy esély előtt áll Románia, rengeteg pénz áll rendelkezésére az ország fejlesztésére, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő Déván, az új év első sajtóértekezletén.

tovább

Tizenöt éve nem volt ilyen esélye Romániának

Uniós költségvetésről, európai politikai egyeztetésekről, jogállamiság szóló vitáról kérdezett a Népújság, Mózes Edith interjúja.

tovább