Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének gyakornoki találkozójára került sor július 11-én Marosfőn. A már hagyományossá vált programra idén is az EU Tábor adott otthont. A baráti hangulatú beszélgetésen a résztvevők a brüsszeli látogatásukról, élményeikről, tapasztalataikról számoltak be. “A Magyar Ifjúsági Értekezlet Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselőkkel szerződés formájában konkretizált, jól működő kapcsolatot …
továbbKár lenne elszalasztani egy újabb lehetőséget, fogalmazott Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő az ifjúsági foglalkoztatási EU-s program romániai gyakorlatba-ültetése kapcsán. Az Európai Néppárt által prioritásként kezelt program a 25 évnél fiatalabbak foglalkoztatását célozza, munkahelyek vagy továbbtanulási lehetőségek felkínálása révén. Tulajdonképpen adatbázisról volna szó, melyben az elhelyezkedési lehetőségek szerepelnek, de állásbörzék szervezése, vállalkozókkal való együttműködés is szerepel …
továbbJó eredményt ért el erdélyi szinten az RMDSZ a vasárnapi EP-választáson, noha a magyarság jobb mozgósítása, vagy alacsonyabb országos részvételi arány esetén még jobb lehetett volna az eredmény. Az RMDSZ azonban így is megtartotta az erdélyi magyarság bizalmát, amiért köszönettel tartoznak a történelmi magyar egyházaknak, civilszervezeteknek, sajtónak, RMDSZ-es területi szerveknek és mindenekelőtt az erdélyi magyarságnak, …
továbbHunyad 2020 fejlesztési tanulmány Tartós fejlődéshez hosszút távú fejlesztési stratégia szükséges, olyan, amely túltekint a legközelebbi választáson, hangsúlyozta csütörtökön Déván Winkler Gyula EP-képviselő, amikor a sajtó előtt mutatta be a Hunyad 2020 című tanulmányt. Romániában sajnos túl sok vezető pozícióba kerülő politikus gondolja úgy, hogy a világ az ő hatalomra kerülésével kezdődik, azaz rá se …
továbbÜnnepélyes keretek között történt meg kedden délután a Barcsay Ákos-díj megalkotására kiírt pályázat eredményhirdetése. Az RMDSZ égisze alatt életre hívott Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia (MÁK) tavaly decemberben alapította a Barcsay Ákos-díjat, melyet minden évben a megye három olyan személyiségének készülnek átadni, akik önzetlen közösségépítő tevékenységükkel a dél-erdélyi szórvány megmaradását, épülését szolgálják. A díj kiosztásáról …
továbbWinkler Gyula Európa Parlamenti képviselő egy nemzetközi gazdasági konferencián vett részt Szatmárnémetiben, ez alkalommal adott nyilatkozatában beszél arról, hogy talpon maradásunk szempontjából mennyire fontos az EU-parlamenti részvétel. — Képviselő úr! A lakosság körében eltérő vélemények alakultak ki az Európai Unióról, ön hogyan látja, mit kapnak az egyszerű emberek az uniótól? — Körül kell nézni Erdélyben, a …
továbbGazdaságfejlesztés a magyar-román határ mentén címmel tartottak tegnap találkozót Szatmárnémetiben az Európa-kapu Európai Területi Együttműködési Csoportosulás szervezésében. Az Európa-kapu egy olyan magyar-román társulás, együttműködés, melynek harminchat magyarországi és romániai önkormányzat az alapítója — mutatott rá dr. Kres Tünde Tímea, az Európa-kapu EGTC igazgatója. A konferencia keretében beszámoló hangzott el az elmúlt két év tevékenységéről, és bemutatásra …
továbbA székely ember az elmúlt huszonöt évben megtanulhatta, hogy jogainak védelme érdekében képviseltetnie kell magát a helyi és a megyei önkormányzatban, a parlamentben és a kormányban, illetve ott kell lennie az Európia Parlamentben is – hangsúlyozta Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, aki erdélyi körútja részeként szerdán Székelyudvarhelyen találkozott Bunta Levente polgármesterrel és a …
továbbÜnnepi hangulat uralkodott szombaton a bányavidéken, amikor a magyarság Lupényban és Petrozsényban is megemlékezett a 166 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről. A Mindenható is velünk tartott, hiszen a megemlékezések idején szép tavaszi napsütés volt jellemző, majd azok vége után elkezdett fújni a szél, majd eleredt az eső. A rájuk bízott drága kincs megőrzése Lupényban zsúfolásig megtelt …
tovább