Harmadik alkalommal tartottak a Hunyad Megyei Magyar Napok részeként Lozsádon falunapot. Idén kicsinek bizonyult a Hunyad megyei kis település kultúrotthona, ahol a helyi közösség mellett jelen volt az ikervári testvértelepülés küldöttsége, fellépett a lövétei Kákvirág néptánccsoport, a csernakeresztúri hagyományőrző egylet, a dévai Szivárvány nyugdíjas klub énekkara és a martinesdi Călușarii tánccsoport.
továbbA Hunyad Megyei Magyar Napok kiemelt pillanata a Barcsay Ákos-díjak átadása, amikor dél-erdélyi szórványközösségekben dolgozó, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személyek tevékenységét ismerik el. Idén Csatlós Erzsébet, Dézsi Attila és Szabó Ákos vehette át a kitüntetést.
továbbMátyás király itthon mottóval szervezik meg idén a 9. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozatát, szeptember 22-30. között 9 településen több mint hatvan programpontot kínálnak a szervezők.
továbbAz Agromalim nemzetközi mezőgazdasági vásár keretében tartották meg szombaton Aradon a 19. magyar–magyar gazdatalálkozót, az Aradi Magyar Gazdák egyesületének szervezésében, számolt be a maszol.ro
továbbA Közös Agrárpolitikában (KAP) várható változások miatt még fontosabbá vált, hogy a magyar gazdák, a Bánságban, Partiumban, Székelyföldön és mindenütt Erdélyben csatlakozzanak azokhoz a szakmai és ágazati érdekképviseleti szervezetekhez, amelyek meg tudják védeni sajátos érdekeiket – hangsúlyozta Winkler Gyula szombaton Aradon, ahol a XIX. Magyar-Magyar Gazdatalálkozón és szakmai fórumon vett részt.
továbbWinkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője csalódottságának adott hangot, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottságának elnöke évértékelő beszédében ezúttal sem említette az őshonos nemzeti kisebbségeket és nyelvi közösségeket, holott Európában ötven millióan tartoznak ezekhez a kisebbségekhez. Ráadásul július 4-én több EP-képviselő intézett közösen parlamenti kérdést a Bizottság elnökéhez, amelyben azt kérték, hogy évértékelő beszédében szóljon az őshonos kisebbségekhez is.
továbbFelháborító, ugyanakkor elfogadhatatlan gyakorlat, hogy az Európa Parlamentben egyesek új szabályértelmezést hozhatnak csak azért, hogy igazuk legyen, a keddi parlamenti vita hangneme és a szerdai szavazás menete is arra világít rá, hogy kettős mércét alkalmaznak Magyarország esetében – fogalmazott Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője írásbeli szavazatmagyarázatában. Véleménye szerint az EP-képviselők többsége nem a Sargentini-jelentésről szavazott, a mostani durva megosztottság végzetes következménnyel járhat, egyre jobban elmélyülnek a két tábor között tapasztalható szakadékok.
továbbAz együttműködés és ne az egymásnak feszülés legyen a meghatározó az EU és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatokban, nyilván az EU-nak nem szabad olyan kompromisszumokat megkötni, amelyek az érdekeit sértik – jelentette ki Winkler Gyula, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (INTA) alelnöke kedden este Strasbourgban a plénum előtt, amikor az EU-Kína kapcsolatokat elemző jelentést vitatták meg.
továbbHarmadik éve kapnak a magyar nyelven tanuló előkészítő osztályosok tanszercsomagot Hunyad megyében. Az RMDSZ Hunyad megyei szervezete a pedagógusszövetséggel közösen indította a programot, idén az iskola első napján negyven dévai, csernakeresztúri, petrozsényi, lupényi és szászvárosi előkészítős kisdiákot várta a padján tanszercsomag.
tovább