A hazai kis- és középvállalkozókat arra kérik, hogy kapcsolódjanak be az Európai Néppárt gazdasági szervezetének, a SME Europe által indított uniós szintű felmérésébe, az így összegyűjtött válaszokat kiértékelve a szervezet megfogalmazza ajánlásait az európai intézmények felé – hívta fel a figyelmet hétfőn Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője, a SME Europe első alelnöke.
továbbNincs egyensúly a kereskedelmi és beruházási kapcsolatok terén az Európai Unió és Kína között, jelentette ki Winkler Gyula EP-képviselő azt követően, hogy részt vett az EP nemzetközi kereskedelmi bizottság, az INTA keretében működő EU-Kína kapcsolatokat felügyelő monitoring csoportjának ülésén. A szerdai online megbeszélésre nem sokkal azután került sor, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy hét év után lezárultak az EU-Kína tárgyalások egy átfogó beruházási megállapodást (Comprehensive Agreement on Investment – CAI) illetően.
továbbA 2021-es év sorsdöntő Románia számára, hiszen az uniótól kétszer nagyobb finanszírozási keretet kap, mint korábban bármikor a csatlakozástól számítva – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula azt követően, hogy az Európai Parlament plénuma jóváhagyta a 2021-2027 közötti uniós költségvetést és elfogadta a REACT-EU intézkedéscsomagot.
továbbDecember 6-án parlamenti választásokat szerveznek Romániában. A Hunyad megyei magyarságnak 16 éve nincs parlamenti képviselője, hiszen itt, a dél-erdélyi szórványban a lakosság alig 3,6 százaléka magyar nemzetiségű. Most újabb esély jelentkezik, hogy parlamenti képviselőt küldhessen a Hunyad megyei magyarság. Önerőből nem tudjuk elérni, de ha összefogunk és sokan megyünk el szavazni, akkor nekünk kedvezhet az országos visszaosztás.
továbbNovember 15-e az a nap, amikor a magyar nemzetközösség jobban odafigyel a szórványmagyarságra. Erdélyben tizedik alkalommal ünneplik meg a magyar szórvány napját.
továbbA hét elején ért véget a megyei konzultáció, amelyet az RMDSZ Hunyad megyei szervezete azzal a céllal hirdetett meg, hogy a magyar közösség tagjaival közösen vitassák meg és alkossák meg a Szövetség választási programját. „A december 6-ai parlamenti választásokra olyan programmal fogunk a választóink elé állni, amely ötvözi közösségünk alapvető célkitűzéseit Hunyad megye általános érdekeivel. …
továbbKedden bizottsági zöld utat kapott Winkler Gyula jelentése és az a határozat, melyet a földrajzi árujelzéssel ellátott termékek védelméről szóló EU-Kína közötti megállapodásról készített. A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (INTA) elfogadta a jelentést, a dokumentumot az Európai Parlament plénuma a novemberi 11-13. közötti ülésszakon tárgyalja. Winkler Gyula, az INTA alelnöke volt a jelentéstevője az EU-Kína közötti …
továbbWinkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője jó hírnek tartja, hogy az Európai Bizottság elindította Access2Markets platformot, amelynek célja, hogy azoknak az európai kis- és középvállalatoknak segítsen, amelyek a nemzetközi kereskedelemben alkalmaznak munkaerőt.
tovább