Széll Lőrincz lett Hunyad megye alprefektusa

Az RMDSZ 4 prefektusát és 9 alprefektusát, köztük Széll Lőrinczet nevezte ki a kormány szerdai ülésein.

Széll Lőrincz 1977-ben született, több mint 20 éves civil, politikai és közigazgatási szférában szerzett tapasztalattal rendelkezik. A Hunyad megyei magyar közélet elismert tagja.

A Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság vezetőjeként dolgozott, az évek során több ifjúsági és sportra vonatkozó jogszabály-módosításon is közreműködött, többek között a tábortörvényt javaslatát készítette elő. Ifjúsági államtitkár-helyettesként 2010-2012 között Bukarestben is megállta helyét. Szakmája szerint számítástechnikai mérnök, mesteri diplomáját közigazgatásból szerezte. Elvégezte a Köztisztviselők Ügynöksége által szervezett magas rangú köztisztviselői képzést. Az RMDSZ-nek 1995-től tagja, számos helyi és megyei tisztséget töltött be a Szövetségben.

A Szövetség megyei szervezetei az elmúlt hetekben döntöttek arról, hogy kit nevesítenek prefektusnak és alprefektusnak a megyéjükben, így a koalíciós megállapodások, a nevesítések és a szerdai kinevezés eredményeként Hunyad megye mellett a következő megyékben lesznek még alprefektusok: Beszterce-Naszód megyében Décsei Attila Lehel, Bihar megyében Botházy Nándor, Brassó megyében Ambrus Izabella Ágnes, Fehér megyében  Vincze András, Hargita megyében Petres Sándor, Máramaros megyében Krizsanovszki Enikő Erzsébet, Maros megyében Nagy Zsigmond, Temes megyében Molnár András.

Arad megyében Tóth Csabát, Kolozs megyében Tasnádi István Szilárdot nevezték ki prefektusnak, Szatmár megyében folytatja a munkát Altfatter Tamás-Ferenc prefektus, míg Szilágy megyében Dari Tamás lett a prefektus.