Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője csalódottságának adott hangot, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottságának elnöke évértékelő beszédében ezúttal sem említette az őshonos nemzeti kisebbségeket és nyelvi közösségeket, holott Európában ötven millióan tartoznak ezekhez a kisebbségekhez. Ráadásul július 4-én több EP-képviselő intézett közösen parlamenti kérdést a Bizottság elnökéhez, amelyben azt kérték, hogy évértékelő beszédében szóljon az őshonos kisebbségekhez is.
továbbFelháborító, ugyanakkor elfogadhatatlan gyakorlat, hogy az Európa Parlamentben egyesek új szabályértelmezést hozhatnak csak azért, hogy igazuk legyen, a keddi parlamenti vita hangneme és a szerdai szavazás menete is arra világít rá, hogy kettős mércét alkalmaznak Magyarország esetében – fogalmazott Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője írásbeli szavazatmagyarázatában. Véleménye szerint az EP-képviselők többsége nem a Sargentini-jelentésről szavazott, a mostani durva megosztottság végzetes következménnyel járhat, egyre jobban elmélyülnek a két tábor között tapasztalható szakadékok.
továbbAz együttműködés és ne az egymásnak feszülés legyen a meghatározó az EU és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatokban, nyilván az EU-nak nem szabad olyan kompromisszumokat megkötni, amelyek az érdekeit sértik – jelentette ki Winkler Gyula, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (INTA) alelnöke kedden este Strasbourgban a plénum előtt, amikor az EU-Kína kapcsolatokat elemző jelentést vitatták meg.
továbbHarmadik éve kapnak a magyar nyelven tanuló előkészítő osztályosok tanszercsomagot Hunyad megyében. Az RMDSZ Hunyad megyei szervezete a pedagógusszövetséggel közösen indította a programot, idén az iskola első napján negyven dévai, csernakeresztúri, petrozsényi, lupényi és szászvárosi előkészítős kisdiákot várta a padján tanszercsomag.
továbbA Közös Agrárpolitika és a Kohéziós Politika megőrzése az egyik legfontosabb célkitűzésünk, az Európa Néppárt kongresszusán egyértelművé kell tenni az EPP ezirányú elkötelezettségét, emelte ki Winkler Gyula EP-képviselő pénteken az Európai Néppárt politikai közgyűlésén, ahol a Helsinkiben november 7-8. között sorra kerülő kongresszusának előkészületi munkálatai zajlottak. „A 2021-2027 közötti költségvetési tervezet kapcsán feszült viták zajlanak, …
továbbJelenleg olyan jelentős viták zajlanak az Európai Parlamentben, amelyekben az erdélyi magyar közösségnek is hallatnia kell hangját és fontos, hogy a fiatalok mondjanak véleményt az EU jövőjéről – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő csütörtökön Margittán, ahol a 6. Szabadság Feszten tartott előadást.
továbbA most kezdődő európai parlamenti ülésszak legnagyobb kihívása, hogy úgy alakítsuk az Európai Unió 2021-ben induló költségvetési ciklusának tervét, hogy az megfeleljen az erdélyi érdekeknek – fogalmazott Winkler Gyula szerdán Szatmárnémetiben, ahol az I. AgrárAkadémia rendezvényén vett részt.
továbbKisebbségvédelem terén két fontos lépés történt az elmúlt egy évben, ugyanakkor a mostani európai parlamenti szesszió hangulatára rányomta bélyegét, hogy megkezdődött az EU 2020 utáni költségvetésének vitája, emelte ki Winkler Gyula szerdán dévai sajtótájékoztatóján, ahol tevékenységi beszámolóját tartotta.
továbbWinkler Gyula európarlamenti képviselő szerint Trump kereskedelmi nézetei rendkívül primitívek, és nem vagyunk elég kicsik ahhoz, hogy ne érdekeljen minket a most zajló kereskedelmi háború. A transindex.ro interjúja.
tovább