Az RMDSZ önkormányzati vezetőinek eredményes tevékenysége nagy mértékben függ a fejlesztési lehetőségektől, amelyeket az elmúlt évtizedben elsősorban az Európai Unió biztosított – mutatott rá az uniós pályázatok fontosságára Winkler Gyula EP-képviselő szombaton Menyházán, ahol Faragó Péter parlamenti képviselő, megyei elnök meghívására az Arad Megyei Önkormányzati Konferencián vett részt.
továbbGazdasági szempontból rendkívül erős az Európai Unió, politikai szempontból gyenge és megosztott, míg katonai és biztonságpolitikai tekintetben nem létezik csak a tagállamok szintjén. A Kárpát-medencei magyar érdek a nemzetek és nemzeti közösségek uniója – hangsúlyozta Winkler Gyula szerda délután Szombathelyen, ahol az Európai Néppárt Helyi párbeszédek sorozatának első magyarországi állomásán vett részt.
tovább"November 15-án, mindenütt a szórványközösségekben ünnepelnek a magyar emberek. A Magyar Szórvány Napja a helytállásról, a küzdelemről, értékteremtésről szól, emlékeztetve ugyanakkor, hogy nem könnyű szórványban magyarként élni, áldozatos munkát igényel nemzeti identitástudatunk megőrzése" – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő csütörtök este Besztercén, ahol a Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett gálaesten vett részt.
továbbJókor, jó időben tesszük napirendre az értékteremtő szórvány tematikáját, most 2018-ban, amikor a kulturális örökség európai éve van és amikor az RMDSZ az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában kezdeményezés által közösségünk értékeit népszerűsíti. Kincsesládánk Erdély. Ahhoz pedig, hogy kincsesládánkat a jövőben is gazdagíthassuk, színvonalas magyar oktatást kell biztosítanunk a fiatal nemzedékek számára. Winkler Gyula beszéde a Magyar Szórvány Napján.
továbbSegesváron ünnepelték a Magyar Szórvány Napját, ez alkalomból oktatási konferenciát szerveztek. Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője felszólalásában a minőségi anyanyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta.
továbbAz RMDSZ nagyra értékeli és támogatja az egyházak társadalmi szerepvállalását, partnerként tekintve rájuk, fogalmazott Winkler Gyula szerdán Budapesten, ahol a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Szórvány-diaszpóra munkacsoportjának ülésén vett részt. A gyűlésen az egyházak nemzetmegtartó szerepéről és a kárpátaljai szórvány előtt álló kihívásokról volt szó.
továbbMint minden novemberben, szombaton újból élettel, fiatalos zsivajjal és magyar szóval telt meg magas Déva vára: több mint kétezer unitárius zarándok jött el Erdély minden részéről leróni kegyeletét Dávid Ferenc egyházalapító várbéli sírjánál. Nemcsak Erdélyből jöttek, Magyarországról és az USA-ból is, az idei zarándoklat ugyanis különleges volt, kettős jubileum jegyében zajlott, az unitárius egyház megalapításának és a tordai vallásszabadság kihirdetésének 450. évfordulóján - számolt be a Nyugati Jelen.
továbbA Hunyad megyei (Románia) magyar napokon járt népes vasi delegáció, házavatóra is volt alkalom, számolt be a VAOL.hu, a Vas megyei hírportál.
továbbAz erdélyi kis- és közepes vállalkozások fejlődése, fellendülése hangsúlyos kérdés az RMDSZ számára, kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a törvénykezések a vállalkozók javát szolgálják úgy hazai, mint uniós szinten – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő csütörtökön, azt követően, hogy Helsinkiben ismét bizalmat szavaztak neki, így a továbbiakban is az Európai Néppárt kkv-kat támogató társult szervezete, a SME Europe első alelnökeként tevékenykedhet.
tovább