Az Európai Néppárt választási programjába bekerült kisebbségekről szóló fejezet tartalmában nem hoz újat, de nem is kell: a lényeg, hogy mindenhol szó legyen a jogainkról – véli az EP-képviselő, akit a Transindex kérdezett Dublinban. Az Európai Néppárt Dublinban elfogadta a választási programját, amelybe bekerült egy kisebbségekről szóló fejezet is. Hogyan alakult ki ez a program? …
továbbA maszol.ro rendhagyó interjúsorozatot indított az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjeivel. Nem a politikai programjukról, a választási ígéreteikről faggatták alanyaikat, hanem életpályájukról, világszemléletükről, netán családjukról vagy hobbijukról. Elsőként Winkler Gyulát kérdezték. Hét éve él viszonylag távol az országtól, ideje nagy részét Brüsszelben vagy Strasbourgban tölti. Hogyan fogadja ezt a családja? Az túlzás, hogy távol élek az …
továbbIdén érkezett a legtöbb borminta Szombaton a dicsőszentmártoni Három Fenyő vendéglőben szervezte meg a Szent Márton Borlovagrend a hagyományos borversenyét, amely évről évre egyre több borosgazdát ösztönöz arra, hogy elhozzák boraikat a megmérettetésre. Idén eddig a legtöbb, 185 bormintát kellett rangsorolnia a zsűrinek. A szakemberek szerint – a mezőnyt feltérképezve – egyértelműen az derül ki, …
továbbSzékely terméké a jövő, de csak akkor, ha szövetkezünk Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők az EU 2020 fejlesztési stratégiát ismertették Mi várható a mezőgazdaságban, mire fektet nagyobb hangsúlyt az EU az előttünk álló hétéves ciklusban, erről tanácskoztak Kézdivásárhelyen múlt csütörtökön. Az eseményen Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők az Európai Unió gazdaságáról, …
továbbRománia rengeteget nyerhet a Kínával való gazdasági kapcsolatokból, de nem szabad elfelejtenie, hogy fő érdekei az országot az Európai Unióhoz kapcsolják, ugyanakkor arra is vigyáznia kell, hogy ne a kínai érdekek képviselője legyen az EU-n belül – vélekedik Winkler Gyula. Az RMDSZ EP-képviselőjét annak kapcsán kerestük meg, hogy hétfő este a kínai miniszterelnök, valamint a …
továbbAnnak ellenére, hogy Dicsőszentmártonban szórványban él a magyarság, és csak álom az önálló magyar iskola, megvan az, ami sajnos, számos településen hiányzik. Van egy lelkes, pedagógusokból, értelmiségiekből álló csapat, akik évek óta azon fáradoznak, hogy a magyar nyelvi örökséget, a magyar kultúrát életben tartsák, fellendítsék. Ennek élethű bizonyítéka a szombati színvonalas rendezvény is, amikor a …
továbbAz RMDSZ mindkét EP képviselője indul újabb mandátumért a jövő évi Európai Parlamenti választásokon. A jelöltállítás procedúrájáról a november végi SZKT ülésén születik döntés. A Szövetségi Képviselők Tanácsa november 23-ai ülésen elemzi ki Sógor Csaba és Winkler Gyula EP képviselők eddigi munkáját, valamint dönt a jelöltállítás procedúrájáról. Kovács Péter főtitkár, RMDSZ “A november végi döntésünk, …
továbbFelújított templomban iktatták be Petrilla református lelkipásztorát Bensőséges, meghitt ünnepségen adott hálát Istennek a petrillai református gyülekezet a felújított templomért és a fiatal lelkipásztorért, akit ez alkalommal iktattak be hivatalosan tisztségébe. Az ünnepi istentiszteleten Zsargó János, Hunyad megyei református esperes hirdetett igét. Jézus boldogmondásaiból ragadva ki egy részt, arra irányította a gyülekezet figyelmét, hogy boldogok, …
tovább“Az elmúlt két évben építettünk egy olyan európai kisebbségi összefogást, amely nem fog megrendülni, hanem további lehetőségeket keres az uniós kisebbségi keretszabályozás kidolgozására” – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő, akit a polgári kezdeményezés brüsszeli elutasításáról kérdeztünk. Számított-e arra, hogy az Európai Bizottság elutasítja a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést? Voltak olyan vélekedések, …
tovább