Vasárnap össze kell fognunk, jobban, mint valaha - kampányzáró sajtótájékoztató Aradon

Össze kell fognunk, most jobban, mint valaha, mert holnapután sorsdöntő választáson fel kell mutatnunk közösségünk erejét. Május 26-án minket megszámolnak, ezért világosan kimondom: aki nem megy el szavazni, aki nem támogatja az RMDSZ-t, az a magyar közösséget gyengíti. Egy gyenge közösséget könnyebb lesz kikezdeni, támadni, könnyebb lesz kiszorítani a közéletből, és dönteni a feje fölött. Mi ennek ellent kell állnunk, ott kell lennünk a szavazóurnáknál és a tulipánra kell ütnünk a pecsétet” – jelentette ki Winkler Gyula európai parlamenti képviselőjelölt pénteken, Aradon tartott kampányzáró sajtótájékoztatóján.

Winkler Gyula elmondta, teljes kört írt le a kampánykörútja alatt, hiszen ott fejezi be a kampányt, ahonnan ezelőtt egy hónappal Kelemen Hunor szövetségi elnök társaságában azt elindította. A kampányra a felkészülést az RMDSZ már szeptemberben elkezdte, számba véve a prioritásokat.

 

Photo: Bethlendi Tamás https://www.facebook.com/bitsphoto 

Sokszáz emberrel találkoztam mind én, mind az EP-képviselőjelölt kollégáim és a szövetségi elnök. Mi az európai témákról beszéltünk, a gazdasági támogatásokról, a közös agrárpolitika révén elérhető finanszírozásokról, regionális támogatásokról. Beszéltünk arról is, hogy a schengeni csatlakozásnak mielőbb meg kell történnie. Ebben a tekintetben érvényesül leginkább a Romániával szemben alkalmazott kettős mérce: noha évek óta teljesítettük a feltételeket, a csatlakozást rendre megvétózzák a különböző EU-s tagállamok” – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula. Elmondta, a kampány során leginkább a túlzott mértékű bürokráciára panaszkodnak a gazdák és vállalkozók egyaránt.

Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke elmondta, tartalmas kampányhónap áll az Arad megyei szervezet mögött. „A kampány során rengeteget beszéltünk arról, hogy mi a szerepe az Európai Uniónak életünkben, miért fontos számunkra bekerülni az Európai Parlamentbe. Megpróbáltuk célkitűzéseinket elmagyarázni, amelyeket választottjaink képviselnek majd az Európai Parlamentben. Határmenti megye lévén, Arad megyének prioritás a schengeni csatlakozás, hiszen négy határátkelő létezik itt, amelyeket a csatlakozás hiányában nem használhatunk ki közösségünk gyarapítása érdekében” – hangsúlyozta a megyei RMDSZ-elnök.

Winkler Gyula EP-képviselőjelölt kampány-összefoglalója itt olvasható.