Szombaton az aradi Városháza Ferdinánd Termében 10 órakor nemzeti imánk közös megszólaltatásával kezdődött az RMDSZ szervezte szórványkonferencia, aminek a folyatatásaként a kisiratosi Rónasági citerazenekar megfiatalított csapata vidáman énekelve, citerázva bizonyította megyebeli magyarságunknak a kultúra-szeretetét, egyben az élni akarását, a jövőépítő szándékát. A Nyugati Jelen riportja.
továbbSepsiszentgyörgy Önkormányzata Hargita Megye Tanácsának társszervezésében ITI (ITB) – sikeres regionális fejlesztéspolitika 2021–2027 címmel szervezett szakmai konferenciát Brüsszelben 2019. október 8-án, a Régiók és Városok Európai Hete eseménysorozat keretében, amelyen EP-képviselők is részt vettek - számolt be a Háromszék napilap.
továbbWinkler Gyula EP képviselővel, az EP Nemzetközi Kereskedelmi Szakbizottságának az alelnökével a közelmúltban Aradon megszervezett Magyar–Magyar Gazdatalálkozó egyik szünetében beszélgettünk. A Nyugati Jelen interjúja.
továbbÚj lendületet adhat a romániai infrastrukturális fejlesztéseknek, hogy Bukarest jelöltje kaphatja meg a közlekedési és szállításügyi tárcát a novemberben újraalakuló Európai Bizottságban – vélte Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, az EP nemzetközi kereskedelmi bizottságának (INTA) alelnöke. A Maszol beszámolója
továbbNemcsak a Kolozsvári Magyar Napok jubilál idén, a Hunyad Megyei Magyar Napok is tizedik kiadását számolja. Ám a szórvány megyei seregszemle szervezőinek egy része most azért érkezett a kincses városba, hogy legújabb büszkeségüket, a megye épített és szellemi értékeit tömörítő kötetet mutassa be, számolt be a maszol.ro
továbbÚgy néz ki, a májusban megválasztott új Európai Parlamentben (EP), akárcsak az EU-ban, jelentősebb a széthúzás és a szembenállás, mint bármikor korábban, jegyezte meg Winkler Gyula keddi dévai sajtóértekezletén. Az új parlamentben 7 politikai csoportosulás alakult meg, ezenkívül független képviselők is vannak - számolt be a Nyugati Jelen.
továbbEredményes tevékenységet vehetett számba július 29-i ülésén a Hunyad Megyei Magyar Értéktár-bizottság, mely újabb konkrét célkitűzéseket is megfogalmazott a térség magyar értékeinek számbavétele, megőrzése, népszerűsítése céljából - adta hírül a Nyugati Jelen.
továbbAz Európai Unióban többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentése érdekében, küzdeni kell a szervezett bűnözői csoportok által működtetett embercsempészet ellen, védeni kell a menedékjogot, és támogatni kell a menekülteket például humanitárius folyosók kiépítésével – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjának várományosa az Európai Parlamentben kedden, néhány órával a megválasztásáról szóló szavazás előtt. A Maszol beszámolója.
továbbA kereskedelmi és kulturális, illetve a petíciós és szabadságjogi bizottságokban dolgoznak majd a következő ötéves ciklusban az Európai Parlament (EP) erdélyi képviselői, az RMDSZ jelöltlistájáról bejutott Winkler Gyula és Vincze Loránt - számolt be a maszol.ro.
tovább