Jó hír a gazdáknak: Az Európai Bizottság visszavonja a növényvédőszer-használat csökkentésére irányuló javaslatot

Az Európai Bizottság visszavonja a növényvédőszer-használat csökkentésére irányuló javaslatot (SUR), az EB erre vonatkozó döntését kedden jelentette be Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke Strasbourgban, az EP plenáris ülésén. Ennek kapcsán Winkler Gyula elmondta: ezt a rendelet-tervezetet a Szövetség EP-képviselői nem támogatták már a parlamenti első olvasat során sem.

tovább

Szórványközösségekben is kulcsszerepük van az önkormányzati képviselőknek

Az RMDSZ önkormányzati képviselőinek, polgármestereinknek és alpolgármestereinknek a szórványközösségekben is kulcsszerepük van a 2024-es szuperválasztási évben., hangsúlyozta Winkler Gyula Facsádon, ahol Arad és Temes megyei önkormányzati képviselők számára szervezett konferencián vet rész.

tovább

Megélhetési válság, migráció, új társadalmi szerződés – az EP-kampány nagy témái Európában

A megélhetési válság, a migráció kérdése és egy új társadalmi szerződés – várhatóan ez lesz a három nagy téma, amely az Európai Unióban uralni fogja az EP-választási kampányt. Erről Winkler Gyula (RMDSZ, EPP) európai parlamenti képviselő beszélt kedden, Déván tartott sajtótájékoztatóján.

tovább

Lényegesen jobban teljesítene az Európai Bizottság, ha a mezőgazdasági biztos lemondana

Az Európai Bizottság teljesítménye jelentősen javulna, ha Janusz Wojciechowski mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos lemondana, hangsúlyozta Winkler Gyula (RMDSZ, EPP) európai parlamenti képviselő kedden, dévai sajtótájékoztatóján. Mint elmondta, „felháborító", ahogyan a biztos válaszolt azokra a követelésekre, amelyeket a 14 romániai néppárti EP-képviselő által is aláírt levélben fogalmaztak meg.

tovább

Az EP-választás adja meg a hangot a szuperválasztási évnek

Az Európai Parlament jelenlegi progresszív és mélyzöld többségét le kell váltani június 9-én. Visszatérve az Unió alapító értékeihez, újra kereszténydemokrata, jobb-közép, józan és felelős többséget kell kialakítani, hangsúlyozta Winkler Gyula az SZKT-én, amelyen bemutatták és elfogadták a 2024-es európai parlamenti-, önkormányzati- és parlamenti választások jelöltállítási szabályzatát.

tovább

Meg kell védenünk az európai stratégiai infrastruktúrát

Az átfogó európai kikötői stratégia kialakítására irányuló erőfeszítései során az EU figyelembe kell vegye a kikötők fontos szerepét a nemzetközi kereskedelemben – fogalmazott Strabourgban Winkler Gyula EP-képviselő, aki jelentős szerepet vállalt az átfogó európai kikötői stratégia kialakításáról szóló jelentés kidolgozásában.

tovább

Az RMDSZ iránytűje a mi közösségünk érdeke

Elkezdődött a 2019-2024-es európai parlamenti mandátum utolsó féléve, és zajlik az idei év első plenáris ülése Strasbourgban.

tovább

Hunyad megyei évértékelő

Évzáró gyűlést tartott csütörtökön a Megyei Képviselők Tanácsa. A vajdahunyadi Magyar Házban megtartott találkozón visszatekintettek a 2023-as évre, átbeszélve a 2024-es szuperválasztási év kihívásait a dél-erdélyi szórványban. 

tovább

Ünnepi jókívánság

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!

tovább