Létszükséglet a szórványközösségek összefogása

Szeben megyében tartotta kihelyezett ülését az RMDSZ szórványfrakciója. A tanácskozáson a szórványban élő magyar közösségek legfontosabb prioritásairól és a következő hónapok cselekvési irányairól egyeztettek. Az ülésen részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök és az Ügyvezető Elnökség több tagja is.

Nehéz időkben, az aktuálpolitikai kapkodás és a gazdasági instabilitás közepette is mindig időt kell találni arra, hogy a saját dolgainkat alaposan átbeszéljük, és a szórványban élő magyar közösségeink érdekei szerint hozzuk meg a mindennapi döntéseket. A vihar kettétörhet egy fát, de az erdőt nem tudja elpusztítani, ezért a szórványközösségek összefogása továbbra is elengedhetetlen” – hangsúlyozta Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, a Szórványfrakció elnöke.

Winkler Gyula szerint a közösségeket minden lehetséges forgatókönyvre fel kell készíteni, a kedvezőtlen változásokra is. „A Szövetség akkor erős, ha nem engedjük el egymás kezét, és ha világosan látjuk a ránk leselkedő veszélyeket” – mondta. Példaként az elkapkodott területi átszervezést, a kétfordulós polgármester-választást és a parlament létszámának csökkentését említette. Figyelmeztetett, hogy ez utóbbi törvényhozási képviselet nélkül hagyná a szórványvidékeket.

 

 

A politikus kiemelte: a szórvány továbbra is támogatja az RMDSZ kormányzati szerepvállalását, ha ennek feltételeit ki lehet alakítani Bukarestben. A feladatokat azonban akkor is el kell látni, ha a Szövetség nem marad kormányzati tényező. „Az anyanyelvű oktatást mindig meg kell védeni, és a magyar kultúrát a legkisebb közösség számára is hozzáférhetővé kell tenni. Az etnikai politizálásnak nincs alternatívája: mi magyar identitásunkért folytatunk ádáz harcot minden nap, mindazért, ami a tömbben adott, de amiért a szórványban konokul ki kell állni” – fogalmazott.

 

 

Winkler Gyula a kritikákra is reagált. „Halljuk a kritikát, megértjük a jogos elégedetlenséget, és a változás igényét beépítjük a mindennapi cselekvésünkbe” – mondta. Hozzátette: a magyarul beszélő román pártok nem a magyar közösséget akarják szolgálni, hanem az RMDSZ politikai erejét kisebbítenék, a populista, demagóg „megoldások” pedig a szélsőséges politikusok hatalomszomját szolgálják. „Ezért a kritikai gondolkodást kell szorgalmaznunk, annak felismerését, hogy a bonyolult kihívásokra nincsenek egyszerű, egymondatos megoldások” – emelte ki a képviselő. Megköszönte Kelemen Hunor szövetségi elnöknek és az Ügyvezető Elnökség tagjainak a részvételt és a támogatást, a küldötteknek a nyitott együttgondolkodást, a Szeben megyei házigazdáknak pedig a kiváló szervezést. A szórványfrakció tagjai legközelebb november 14-én, Besztercén találkoznak a Magyar Szórvány Napja központi rendezvényén.

KAPCSOLAT

Parlement européen

Bât. ALTIERO SPINELLI
11E258
60, rue Wiertz / Wiertzstraat 60
B-1047 Bruxelles/Brussel
tel: 0032 2 28 45406

Parlement européen

Bât. LOUISE WEISS
T13041
1, avenue du Président Robert Schuman
CS 91024
F-67070 Strasbourg Cedex
tel: 0033 3 88 1 75406