A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megbízásából, a romániai magyar emberek által megválasztott európai parlamenti képviselőként, arra vállalkoztam, hogy az Európai Unióban megjelenítem sajátos erdélyi magyar érdekeinket, megismertetem a romániai magyar nemzeti közösségünk törekvéseit és támogatást szerzek megvalósításukhoz, felemelem a hangom a nemzeti közösségünk intézményeit vagy tagjait érintő igazságtalanságok ügyében. Itthon, Erdélyben azt vállaltam, hogy közvetítem …
továbbTöbb mint fél évtized telt el Európai Uniós csatlakozásunk óta. A türelmetlen várakozás és a kezdeti eufória helyét csakhamar a kijózanító valóság vette át. A gyors integráció helyett országunknak és Erdélynek, az egész EU-val együtt, a gazdasági és társadalmi válsággal kellett szembenéznie. Bár sokan azt hitték, hogy a válság, ahogyan jött, olyan hamar tovább is megy, most látnunk kell, hogy nem is elég túllépni a válságon, hanem egy teljesen új gazdasági-társadalmi berendezkedésre kell felkészülni. Az itthoni valóság könyörtelen, felzárkózás helyett szétfejlődést tapasztalunk. A változás azonban nem csak a gazdaság mechanizmusait érinti, nem csupán a gazdasági kormányzás új struktúráját és eszközeit kell megteremteni, hanem alapjaiban kell átgondolni az Európai Uniót.
továbbA beszámoló ezúttal sem kizárólag az Európai Parlamentben végzett munkára koncentrál, hiszen a kisebbségi érdekérvényesítés egyik politikusaként, a szórvány képviselőjeként, az RMDSZ egyik megyei szervezetének elnökeként, nem utolsó sorban gazdasági szakpolitikusként, több helyszínen, szerteágazó munkát folytattam.
továbbSzolidaritás Európában, közösségépítés otthon. Az európai közösség erősítése Brüsszelben és a magyar közösségek közötti szolidaritás kifejeződése otthon. Mindkét fogalompár választ ad arra a kérdésre, hogy miért ezeket a szavakat választottam az elmúlt egy év tevékenységét összegző írásom címének. A következő oldalakon bemutatott helyszínek és események munkám sokrétűségére utalnak.
továbbEurópai parlamenti mandátumom első évének mérlegét tekintheti át a Tisztelt Olvasó ebben a beszámolóban. Már az első, rövid mandátumban (2007-2009 között), a romániai magyar választópolgárok, általában a közvélemény rendszeres tájékoztatását, európai parlamenti munkám szerves részének tekintettem. Éppen ezért az ötéves mandátum alatt minden évben készítek majd részletes beszámolót a Brüsszelben, Strasbourgban és természetesen a választókerületben, Erdélyben folytatott RMDSZ Európai Parlamenti (EP) képviselői tevékenységemről.
tovább