A kulturális örökségnek fontos szerepe lehet a helyi gazdaság fejlesztésében, az értékteremtés és annak hasznosítása az egész közösség számára előnyös, a lokális és globális érdekeket ötvözni lehet és kell is a szülőföldön való gyarapodás érdekében. Ezekről a kérdésekről lesz szó az elkövetkezőkben.

Kezdjük a globalizációval. Telefonunk, ruháink, és még számos használati tárgyunk Kínából származik. Ha veszünk egy német autót, majdnem biztos, hogy az alkotóelemeit nem Németországban gyártották. A végtermék egészen máshol készül el, mint az alkatrészei, amelyeket nagy nemzetközi beszállítóláncok biztosítanak, így készül  például Hunyad megyében kormánykerék, Fehér megyében a villamos berendezés, és a vevő is más országból származik. Tehát valahol, minél olcsóbban legyártatni az alkatrészeket, máshol olcsón összeszerelni, majd még máshol, minél jobb árban eladni – ez a legegyszerűbb meghatározása a globalizációnak.

Jó vagy rossz a globalizáció?

Jó, mert gyorsítja a folyamatokat és olcsóvá, tehát mindenki által elérhetővé teszi a termékeket, rossz, mert oda telepedik a termelés, ahol a legolcsóbb a munkaerő, a legalacsonyabbak a költségek, ahol a szabályozás megengedőbb, lehetőség van a költségeket minimalizálni.

De vannak olyan dolgok, amelyeket sohasem lehet globalizálni. Telefont lehet internetről rendelni, de például hajat vágni helyben kell. Idős ember gondozását messziről nem lehet megoldani. Távmunkában nem lehet aszfaltozni, építkezni. Az oktatást lehet digitalizálni, de egyelőre mégiscsak helyben járnak a gyerekek iskolába.

Tehát a mi mindennapjaink is, legyen az városi vagy vidéki, valamilyen szinten biztosan betagolódnak a globalizációs folyamatokba. Ez mellett van a lokális, amivel például ti is, örökségőrök foglalkoztok.

Első ránézésre ellentét van a globális és lokális között. A fejlődés érdekében ezt az ellentétet fel lehet és fel is kell oldani. Védekezni nem lehet a globalizáció ellen, kihasználni kell a globalizációt. Protekcionista intézkedésekkel meg lehet fékezni ideig-óráig a globalizációt, de a protekcionizmus visszaüt, saját polgárainkat szegényíti és kiszolgáltatottakká teszi. Szem előtt kell tartani, hogy a globalizáció tesz hozzáférhetővé mindenféle árut és sokfajta szolgáltatást a helyi embereknek, ezáltal emelkedik az életszínvonal. A lokális pedig ahhoz járul hozzá, hogy helyben teremtsünk értéket és helyben használjuk fel az így generált jövedelmet.

Például Torockón a turizmusnak köszönhetően fellendült a helyi gazdaság, ma már talán meggondolják az emberek, hogy érdemesebb helyben maradni, mert panziót működtethetnek, vagy a vendéglátóknak beszállítókra is szükségük van, helyi gasztronómiai különlegességek és szabadidős programok kellenek.

Legyünk hullámlovasok!

A hullámot nem tudjuk megállítani, de ha felkészültek, ügyesek, versenyképesek vagyunk, meglovagolhatjuk a globalizációt, kiegészítve a helyi értékteremtéssel, a mi hasznunkra tudjuk fordítani a folyamatot. Így jön létre a globális és lokális ötvözéséből a glokalizáció.  Ennek hívei szerint a helyi értékeket megtartva, használva a globalizáció előnyeit dinamikus mozgalmas életet hozhatnak létre a helyi közösségek. A helyi gazdaság nemcsak a cégeket, szolgáltatásokat jelenti, hanem a természeti, kulturális erőforrásokat, hagyományokat, de az emberi kapcsolatrendszert is. Gondoljunk Korondra, a fazekasságról híres erdélyi településre. 1613-ból van írásos említés a korondi fazekasokról, mert az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolta őket. Céhek adták ki akkoriban a mesterség űzéséhez az engedélyt, felvigyázva, hogy jól műveli az igénylő azt a szakmát. Mai fogalmak szerint úgyis mondhatnánk, hogy engedély nélkül dolgoztak, vagyis hamisított árut árultak a korondiak, de később céhet alapítottak és 1820-ban már ötven fazekas művelte ezt a mesterséget hivatalosan. Ma hatszáz körül van a korondi fazekasok száma, közülük sokan nagy figyelmet fordítanak arra, hogy hagyományosan űzzék ezt a mesterséget, megtartva a tradicionális színvilágot, motívumokat,  formát. Tudni kell Korondról, hogy gazdag település és az elmúlt 25 évben Erdélyben és Magyarországon is elárusító pontokat hoztak létre, persze jelen van a vitatható minőségű áru is a helyi fazekas termékek mellett, de pontosan érezték, hogyan kell lépni az egyre mobilisabbá váló világban. Legfontosabb erőforrásuk: a hagyomány, a helyi érték.

Hogyan értékesítsük a kulturális örökséget?

Bevallott szándékunk szerint a szülőföldön való megmaradást segíti az Örökségünk Őrei mozgalom. Én jobban szeretem a szülőföldön való gyarapodást, mint célkitűzés, mert – mondjuk ki bátran – ha nem tudtok itthon érvényesülni, akkor egészen biztos, máshol kerestek  erre lehetőséget. Remélem, hogy az Örökségünk Őrei mozgalom keretében új kihívás lesz arra is odafigyelni, hogy valamilyen gazdaság modellt felhasználva hogyan lehet helyi értékként anyagilag is értékesíteni a kulturális örökséget. Két itthoni példát mondok arra, hogyan lehet értékesíteni az épített örökséget.

Vajdahunyad egy dél-erdélyi munkásváros, ahol huszonöt éve még 22 ezer ember dolgozott a vasgyárban, ma alig hatszázan vannak. Az elmúlt huszonöt év leforgása alatt megértették a helybeliek, hogy a legnagyobb gazdagságuk a Hunyadiak vára, amely 1989-ben még nagyon rossz  állapotban volt. Akkoriban nagyon kevés látogatója volt, teljesen kihasználatlanul állt. Azóta több rendben volt felújítás, igaz, nem mindig a legszakszerűbb, de egyre gondozottabb lett a vár, a legutóbbi nyertes uniós pályázat öt millió euró értékű és a környék rendbetételét is tartalmazza. A civil szféra is beindult, reneszánsz zenekar működik, lovagi játékokat szerveznek, nemzetközileg is ismertté tették, filmforgatások helyszíne lett, a termekben egyre gyakrabban rendeznek be kiállításokat. Eredmény: tavaly háromszázezer látogatója volt a várnak. Mára jövedelemteremtő, egyrészt belépőt fizetnek a látogatók, másrészt nemcsak 1-2 órás úti célpont lett, hanem akár több időt is eltöltenek a várban és a környékén. De a turisták még mindig nem Vajdahunyadon szállnak meg, mert a város nem elég vonzó, mert nincs egyéb ajánlat, ami miatt érdemes ottmaradni. Valahol az út kezdetén vannak tehát, folytatni kell.

A Déva várát ugyancsak kevesen keresték fel 1989 körül. Mondhatni a magyar közösség fedezte fel újra, ugyanis az unitáriusok számára 1998 óta hivatalosan is zarándokhely, tavaly novemberben 1300 résztvevője volt az ODFIE által szervezett Dávid Ferenc zarándoklatnak. Az önkormányzat 2005-ben felvonót építtetett, elvégeztek egy – minőségileg vitatható, de mégis látványos – felújítást, és ma már ez is egy vonzó turisztikai célpontot képez. 2015-ben 130.000 körül volt a látogatók száma, tavaly ez 43 százalékkal növekedett. Itt is sok még a teendő, a mi örökségünk őrei előtt is sok a kihívás, hiszen a magyar vonatkozásokat, a mi értékvilágunkat nap mint nap védelmezni, megismertetni kell. Déván is beindultak a pozitív folyamatok, itt is számos még a kihívás, a válaszok pedig helyben kell megszülessenek.

Íme tehát, mennyire fontos a helyi gazdaság szempontjából is megközelíteni az örökségvédelmet. Meglovagolva a globalizációs folyamatokat, helyi értékeket kell teremteni, amely a helyi közösséget gazdagítja, jövőt épít. Azt tanácsolom nektek, ne a szülőföldön való megmaradást tűzzétek ki célul, hanem a szülőföldön való gyarapodást. Jó munkát kívánok és köszönöm, hogy meghallgattatok!

Az Örökségünk Őrei mozgalom kalotaszentkirályi táborában elhangzott előadás szerkesztett változata

2017. június 25.