Zöld kisokos erdélyi egyetemistáktól

Zöld pénteken jelent meg a Zöld kisokos, amelyet Winkler Gyula EP-képviselő három gyakornoka állított össze helyi, regionális és országos jó példákat áttekintve. Az online elérhető kiadvány az Európai Unió fenntarthatósági célkitűzésekből kiindulva azt vizsgálja, hogy közösségként és egyénként milyen konkrét lépéseket tehetünk a környezettudatosság, zöld gondolkodás érdekében.

Három évvel ezelőtt határoztuk el, hogy a Magyar Ifjúsági Értekezlettel közösen szervezett európai parlamenti gyakornoki programunkat tematikussá tesszük, így hirdettük meg a környezetvédelem és fenntartható fejlődés témakörben a legutóbbi gyakornoki pályázatunkat is. Két olyan kérdéskörről van szó, amely sokunkat foglalkoztat magánemberként, ugyanakkor meghatározza közösségünk jövőképét is. Ezek a témák nemcsak Európában és a nagyvilágban érdekel sokakat, hanem itthon, Erdélyben is aktuálissá váltak. A koronavírus-járvány 2020 tavaszán áthúzta terveinket, ezért közösen a diákokkal arra a megoldásra jutottunk, hogy online gyakornokságot szervezünk” – tájékoztatott Winkler Gyula EP-képviselő.

Három egyetemista, Kémenes Edina, Kovács Andrea és Szabó István nyerte el a gyakornoki ösztöndíjat, a hathetes, online zajló munka eredménye a Zöld kisokos, amelyet gyűjteménytárként, inspirációként is érdemes olvasni. „Igyekeztünk minél több jó ötletet beleszőni a Zöld Kisokosba, mellyel akár civil szervezeteknek, akár helyi közösségek fiataljainak segítséget nyújthatunk, hogy miként lehetnek környezettudatosabbak és milyen kezdeményezésekhez csatlakozhatnak” – mondta el Kovács Andrea.

 „A gyakornokok számos jó és követendő példát gyűjtöttek össze, nem elméleti szinten vizsgálták a problémát, hanem annak jártak utána, mit tehetünk egyénként, közösségként azért, hogy a környezetünk élhető maradjon. Külön öröm számomra, hogy van Erdélyből, Székelyföldről több sikeres kezdeményezés, amelynek itt volt a helye a kiadványban, ugyanis ez is jelzi, hogy közösségünk számára is nemcsak fontos, hogy legyen friss levegő, tiszta víz, élhető környezet, hanem ezek megőrzéséért tesz is” – fejtette ki a képviselő. „A gazdaság kapcsán sok szó esik a fenntartható fejlődésről, de ezt társadalmi szinten is meg kell erősíteni. Akkor leszünk sikeresek, ha a tudatos felelősségvállalás, a zöld gondolkodás, a környezettudatos szemlélet egyéni és közösségi döntéseinkben egyaránt jelen van” – tette hozzá, kiemelve, hogy nem véletlenül választották, hogy zöld pénteken jelenjen meg a kisokos. A gyűjteménytár elnyerte Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tetszését is, a tárcavezetőnek a héten mutatták be a kiadványt, jelezve, hogy folytatása is lesz.

Olvassa itt a Zöld kisokost!