Folytatni kell a digitalizálást Romániában, beleértve a szavazatok feldolgozásának módját is, mivel az eljárás lassú és kellemetlen helyzeteket teremt – jelentette ki szerdai dévai sajtótájékoztatóján Winkler Gyula.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője kifejtette: számára Caragiale világát idézi a talicskával szállított szavazólapos zsákok látványa. Szerinte Romániának „be kell lépnie a 21. századba”, és ezt úgy teheti meg, hogy felhasználja a digitalizációra rendelkezésére álló több mint 4 milliárd eurós uniós forrást.
„Digitalizálni kell a lakosság-nyilvántartást, a szolgáltatásokat és egyebek mellett a választási folyamatot is, hogy ne kelljen többé éjfélkor vagy hajnali ötkor a szavazólapos zsákokat egyik helyről a másikra, egyik városból a másikba cipelni” HIRDETÉS – magyarázta a politikus. Kérdésre válaszolva Winkler elmondta: szerinte a romániai digitalizációnak az az akadálya, hogy nincs politikai akarat egy olyan kormányzati felhő létrehozására, amelyben elérhető az összes közszolgáltatás, beletérve a közigazgatási, adó-, pénz- és vámügyi szolgáltatásokat is.
„Feltétlenül komolyan kell vennünk a digitalizációt, mert ellenkező esetben nemcsak a polgároknak nyújtott közszolgáltatások vagy a választási rendszer marad elavult, hanem az elkövetkező években a gazdasági versenyképességünket is elveszítjük” – idézi az Agerpres a politikust. Winkler Gyula ötödik mandátumát szerezte meg az európai parlamenti választásokon.