„Ha elvész a híd, elvész Erdély is” – idézte fel köszöntőbeszédében Bem tábornok szavait Winkler Gyula a sorsfordító piski csata emlékművénél, kiemelve, hogy Hunyad megyében azt tanítja a történelem: egy küzdelemben sokkal többet számít a csatát vívók hite, akarata, elszántsága, mint a számbeli fölény. A dél-erdélyi megyében hagyományosan a piski csata emlékművénél kezdődnek március 15-ei ünnepségek.
A Hunyad megyei magyarok büszkék lehetnek szülőföldjükre, hiszen kevés olyan hely van Erdélyben, ahol ennyire sűrítetten van jelen ezeréves történelmünk – hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke. „Itt látott napvilágot a törökverő Hunyadi János, itt ringott Bethlen Gábor fejedelem bölcsője, Hunyad vármegyéhez köthető Barcsay Ákos fejedelem, itt alapított iskolát Kún Kocsárd. Otthont adtunk a mádéfalvi veszedelem elől menekülő székelyek egy részének, és itt zajlott, alig pár lépésre tőlünk a piski csata” – sorolta Winkler Gyula, emlékeztetve a jelenlevőket, hogy ma legalább annyira sorsfordító időket élünk, mint elődeink 1848 március idusán. „1848 tavaszán a változás szele fújt nemcsak az Osztrák–Magyar Monarchiában, hanem egész Európában. Akkor egy kontinens változott, ma az egész világrend átalakulóban van. (…) Nekünk, erdélyi magyaroknak egyértelműen az az érdekünk, hogy a körülöttünk zajló változások nyertesei legyünk, tudjuk a magunk javára fordítani az átalakulást. Eszközünk is van hozzá – úgy hívják, hogy magyar összefogás. Ezt kell a következő hetekben, hónapokban megerősítsük. Tudjuk a napot is, amikor mindannyian, minden egyes Hunyad megyei magyar ember cselekvően tehet jövőnk alakításáért. Ez a nap június 9-e, az európai parlamenti és helyhatósági választás napja. Ekkor együtt, erős akarattal és összefogással tenni tudunk, hogy továbbra is legyen hangunk Európában, és legyen erőnk Erdélyben” – nyomatékosított.
„»Ha elvész a híd, elvész Erdély is « – erre figyelmeztette katonáit Bem tábornok. Milyen erős és milyen pontos szavak! Ma is érvényesek, csak nem a katonákat, hanem a szavazójoggal rendelkező magyar embereket kell figyelmeztetnünk – elvész Erdély, ha mi lemondunk szavazati jogunkról, elvész Erdély, ha mi a közönyt, az érdektelenséget választjuk és távol maradunk a történésektől. Mutassuk meg, hogy van erőnk, hogy van akaratunk cselekvően részt venni a történésekben! Épp úgy, ahogy 176 évvel tették a márciusi ifjak, akik az egész magyar nemzetet felrázták lelkesedésükkel, szabadságvágyukkal” – hangsúlyozta Winkler Gyula.
Idén a szokásosnál többen vettek részt a piski ünnepségen, a helyi magyar közösség képviselői mellett érkeztek egész Hunyad megyéből ünneplők, valamint budapesti, szarvasi és szegedi vendégek is szép számban jelen voltak.