Ünnepelt a Hunyad megyei magyarság

Sikeresen zajlott a hetedik Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata, a szabadtéri események sora vasárnap este zárul, május 9-én, Európa napján azonban a vajdahunyadi Magyar Házban az Örömódát hallgatják meg együtt, míg a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban három generációnak szóló családi vetélkedõt szerveznek.

Hagyományteremtõ rendezvény ma már a Hunyad Megyei Magyar Napok, amelyet az egész megyében várnak, mindenütt készülnek a Hunyad megyei magyarság ünnepére. Ugyanakkor a magyar napokra úgy is tekintenek, mint a nyitás lehetõségére: közterekre kivonulva, népszerûsítik a magyar kultúrát, nemzeti hagyományokat, megmutatják értékeiket a román többségnek. “Hunyad megyében vagyunk itthon. Úgy véljük, hogy jövõt akkor tudunk építeni, ha tiszteljük, ápoljuk hagyományainkat, kultúránkat. Meg kell ismertetnünk gyökereinket, értékeinket a megye teljes közösségével, hiszen ezekre alapozva tervezzük jövõnket itthon, szülõföldünkön. A magyar napok alkalmat teremtenek minden évben, hogy kilépjünk a nyilvánosság elé és testvérközösségeinkkel együtt bemutassuk kulturális és gasztronómiai értékeinket” – fogalmazott a magyar napok kapcsán Winkler Gyula, aki megköszönte mindazok munkáját, akik az elmúlt hetekben a rendezvénysorozat megszervezésén dolgoztak. A szervezõk nem számokban, hanem lélekben mérik a rendezvény visszhangját, ezért elmennek a rendezvényekkel a legkisebb, alig pár fõt számláló közösségekhez is. Ma már nincs olyan magyarok által is lakott Hunyad megyei település, ahol a magyar napokon ne lenne legalább egy kulturális rendezvény. A kis létszámú szervezõcsapat nagy felelõsséggel készítette elõ a kilenc napos rendezvénysorozatot, az alapcsapat nagy segítséget kapott a Téglás Gábor Elméleti Líceum iskolaközösségétõl, nemcsak a pedagógusok, de a diákok is teljes erõvel dolgoztak azért, hogy a Hunyad Megyei Magyar Napok zökkenõmentesek legyenek.

“Nehéz a dél-erdélyi szórványban a megmaradásért való küzdelem, ezért szövetségesekre, partnerekre van szükségünk, hogy erõt kapjunk és összetartsunk. Idén a magyar napok megadták az alaphangját a következõ kampányheteknek, amelyek a júniusi önkormányzati választást megelõzik. Meg kell erõsítenünk közösségünk önbizalmát. Közösségünk biztonságáért meg kell tartanunk önkormányzati jelenlétünket Hunyad megyében, és ha lehet, meg is kell erõsítenünk. Az RMDSZ Hunyad megyében a szolidaritásra, összetartásra építi minden tervét, úgy érzem, ez a sikeres, kilenc napos kulturális rendezvénysorozat végén nagy bizalommal nézhetünk a június ötödikei megmérettetés elé” – emelte ki Winkler Gyula.

Az elmúlt kilenc napban Hunyad megye minden kisebb és nagyobb magyar közösségéhez eljutottak a különféle kulturális és szabadidõs programok, tematikus napok köré szervezték az eseményeket, a szervezõk célja pedig az volt, hogy minden korosztályhoz eljussanak. Fõszerepet kaptak a testvértelepülések küldöttségei, várpalotai, szombathelyi, keceli delegációk érkeztek a hetedik magyar napokra. Idén Vas megyébõl több kisebb település is jelezte, hogy szeretne testvértelepülési kapcsolatot kialakítani, fel is vették a kapcsolatot a Piskin élõ magyar közösség képviselõivel. Az elõzõ évekhez hasonlóan kiemelt helyen szerepeltek a Székelyföld-Szórvány Partnerség keretében Hunyad megyébe érkezõ háromszéki alkotók, vendégek, akik idén is nemcsak színesítették, gazdagították a programot, hanem újabb barátságok fûzõdtek szorosabbra.