Újratárgyalják a kettős felhasználású termékek kereskedelmére vonatkozó európai politikát

Az európai törvényhozóknak nagyon figyelmesen kell újratárgyalniuk a kettõs felhasználású termékek kereskedelmére vonatkozó európai politikát, ugyanis az új szabályozások az európai ipar legnagyobb részét érinteni fogják – hívta fel a figyelmet szerdán Brüsszelben Winkler Gyula. Az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának (INTA) alelnöke közösen Anna Fotygával, az EP Biztonság- és Védelempolitikai Albizottságának (SEDE) elnökével vezette azt a találkozót, melynek témája az Európai Bizottság kettõs felhasználású termékek kereskedelmének ellenõrzésével kapcsolatos reformelképzeléseinek megvitatása volt.

Kettõs felhasználásúnak azokat a termékeket nevezzük – beleértve a szoftvereket és a technológiát is -, amelyek polgári és katonai célokra egyaránt felhasználhatók. E fogalom magában foglalja mindazon termékeket is, amelyek egyaránt felhasználhatók nem robbantási célokra és nukleáris fegyverek vagy más nukleáris robbanószerkezetek elõállításának bármilyen módon történõ elõsegítésére. Az Európai Unió azért is ellenõrzi a kettõs felhasználású termékek exportját, tranzitját és az ezzel kapcsolatos brókertevékenységeket, mert a hozzájárul a béke és a nemzetközi biztonság fenntartásához hozzájáruló kulcsfontosságú eszköz. A szabályozások széles területen érintik a kutatási, a termelési és a kereskedelmi szektort az energiaipartól a repülõiparig, a védelmi, biztonsági, navigációs iparágakat, lézertechnológiát, távközlést, az élettudományok, az ipari kémia területét, a gyógyszeripart, az anyagfeldolgozó ipart, az elektronikai és félvezetõipart,  a számítástechnika területét, az orvosi és autóipart egyaránt.

Hozzászólásában Winkler Gyula emlékeztetett, hogy ezen a területen az európai szabályozás végrehajtása a tagországok hatáskörébe tartozik, tehát az EU-nak minél jobb együttmûködést kell kialakítani a tagországokkal. Szerinte az Európai Bizottságnak egy olyan elõvigyázatossági mechanizmust kell kidolgoznia, amely megbízható, de a kereskedelmi kapcsolatokat nem befolyásolja hátrányosan. Az INTA alelnöke úgy véli, hogy a kettõs felhasználású termékek kereskedelmére  vonatkozó európai szabályozás reformjával ki kell zárni a különbségeket, torzulásokat, gyenge láncszemeket.     

Az Európai Parlamentben megszervezett találkozó része az Európai Bizottság által kezdeményezett,  a kettõs felhasználású termékek kereskedelmére  vonatkozó európai politika újratárgyalásának, a folyamat során nyilvános konzultációt is tartanak. A Bizottság év végére egy hatástanulmány elkészítését tervezi, majd 2016 elsõ félévében törvénytervezetet nyújt be az Európai Parlamenthez. Az Európai Bizottság azért is döntött a reform elindításáról, mert szükség van az exportellenõrzések modernizálására és a szabályozásokat a gyorsan változó  technológiai, gazdasági és politikai helyzetekhez kell igazítani.