Hajdani és mai hősökről, helytállásról, reménységről szólt idén is a március 15-i megemlékezés Piskin, a híres csata emlékére állított obeliszk tövében.
– Fontos örökség szállt ránk, az itt élő maroknyi magyarságra: őrizni a hősök emlékét, éltetni a nyelvet, a kultúrát, a szabadságot, melyért 170 évvel ezelőtt oly sokan életüket adták – mondta házigazdaként Győrfi Attila az RMDSZ piski szervezetének elnöke. A megmaradásért folytatott küzdelemben azonban most sem marad magára egy-egy apró dél-erdélyi közösség. Piskin idén is, mint minden esztendőben a helyiekkel együtt emlékeztek dévai, csernakeresztúri, vajdahunyadi magyarok. Jelen volt az ünnepségen Széll Lőrincz, nemrégiben kinevezett Hunyad megyei alprefektus, aki Florin Cîţu kormányfő ünnepi köszöntőjét tolmácsolta. Jelen volt továbbá Kelemen Attila, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei parlamenti képviselője, aki a mai, hétköznapi hősökre irányította az egybegyűltek figyelmét. – Az elmúlt egy évben otthonainkba zárva megtapasztalhattuk szabadságunk korlátozását, sokféle félelmet, de a szolidaritást is. Nem csupán a régmúlt idők hősei előtt kell fejet hajtanunk, de azok előtt is, akik most, a járvány idején helyt állnak, becsülettel végzik munkájukat, akkor is, ha ezzel veszélyeztetik saját egészségüket. Tisztelet a hétköznapi hősöknek! – mondta Kelemen Attila.
Winkler Gyula EP-képviselő a reménységről is szólt, arról a reménységről, amely bő 170 esztendővel ezelőtt is áthatotta a márciusi ifjakat, és amely ma is bennünk él. – A 12 pontot megfogalmazók lelkében az elszántság, bátorság mellett nagyon erős reménységnek kellett lennie, hiszen e nélkül nem vállalták volna a hatalmas áldozatot. Bennünk is és él ma a reménység. Lehet, hogy másfajta. Egy éve tartó megpróbáltatás után abban reménykedünk, hogy valamikor, belátható időn belül, megszűnnek a megszorítások, legyőzi a tudomány, a társadalom, az emberiség ezt a járványt, és vissza tudunk mindannyian térni az utunkra, az életnek, a munkának, a tanulásnak a megszokott medrébe. (…) Ez az időszak, amelyben élünk, a tiszteletről is szól. A márciusi ifjak fantasztikusan merész, korszakalkotó cselekedetei, áldozatvállalásuk előtti tiszteletet ma ki kell terjesztenünk a mindennapok hőseire is. Tisztelet a hétköznapi hősöknek, akik a kisebb-nagyobb közösségekben vállalják a személyes segítségnyújtást, akik a járvány megjelenése óta az első vonalban vállalják a munkát, a szakmai helytállást. Tisztelet a mindennap hőseinek, akik megerősítették a szolidaritást, itt a Hunyad megyei magyarság körében is – fogalmazott az EP-képviselő.
Az összefogásnak, szolidaritásnak kézzelfogható eredményei körvonalazódnak Piskin, ahol a Böjte Csaba atya által életre hívott Szent László Alapítványnak tavaly sikerült megvásárolnia a hajdani piski csata helyszínén álló csárda épületét. – Reményeink szerint a templomkertben 1999-ben részlegesen újraállított obeliszk átkerül a csárda körül kialakítandó történelmi emlékparkba, és sikerül ott újraépíteni eredeti 9 méteres magasságában. Itt a templomkertben pedig a mostanihoz hasonló méretű obeliszket szeretnénk felállítani a jelenlegi helyére, tanúságképp, hogy itt álltak az 1889-es emlékmű megmentett kövei – mondta az ünnepség alkalmával Tóth János, helyi római katolikus plébános, aki Czuhai Miklós református lelkésszel közösen kérte Isten áldását az egybegyűltekre, a reményteli kicsiny közösségekre.
Az ünnepi felszólalásokat követően az emlékezés koszorúját helyezte el a piski obeliszknél Winkler Gyula EP-képviselő, Hunyad megyei RMDSZ- elnök, Széll Lőrincz alprefektus, Kelemen Attila parlamenti képviselő, Doboly Izabella, Hunyad Megyei Ifjúsági és Sportigazgató, valamint az RMDSZ dévai, vajdahunyadi, piski szervezeteinek és a Téglás Gábor Elméleti Líceumnak a képviselői.