Rangos kitüntetést kapott Winkler Gyula Franciaországban

Balról jobbra: Winkler Gyula EP-képviselő, Jean-Pierre Raffarin,
Franciaország volt miniszterelnöke és Jean-François Roubaud, a SEP elnöke.

 

A franciaországi Société d’Encouragement au Progrès (SEP) aranyéremmel díjazta Winkler Gyulát, az RMDSZ EP-képviselőjét. A rangos kitüntetés átadását szerda este tartották Párizsban, a katonai iskola dísztermében, ahol Jean-François Roubaud, a SEP elnöke kiemelte, Winkler Gyula közéleti tevékenységéért, az Európai Parlamentben elért eredményeiért, Hunyad megye és Franche-Comté közötti testvérkapcsolat megerősítéséért kapta a díjat.

Winkler Gyula átvételi nyilatkozatában kitért politikai meggyőződésére, mint hangsúlyozta, tevékenységének alapját képezi a közösség, a polgárok előrehaladásának szolgálata. „Erdélyből érkeztem Önökhöz, Románia olyan egyedi régiójából, amely három nemzet szülőföldje, ahol a magyar, a román és a német közösség él együtt. Én erdélyi magyar vagyok, közösségemet képviselem, közéleti tevékenységem a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben zajlik, abban a szervezetben, amely a romániai magyar közösséget képviseli. Politikai vízióm a nemzetek, a régiók és a közösségek Európája, egy olyan Európa, ahol az emberi méltóság és szabadság sérthetetlen, egy olyan Európa, amely tiszteletben tartja polgárainak törekvését a jólétre, amely mindenki számára lehetővé teszi a kreatív energiák felszabadítását, ez a fejlődés, a jólét és a béke Európája.  (…) Meggyőződésem, hogy politikusként a legnemesebb feladat a haladás, a humanizmus szolgálatában állni, minden erőnkkel a következő nemzedékekért dolgozni. (…) Számomra megtisztelő kihívás, hogy munkám során tartsam azt a szintet, amelyet ez a kitüntetés megkövetel. A továbbiakban is az egyetemes értékeket promoválva, az európai közösségek szolgálatában állva kívánok tevékenykedni. Így tudok a magam részéről szerényen hozzájárulni az emberiség fejlődéséhez, egy jobb jövő érdekében” – fogalmazott Winkler Gyula.

„Meggyőződésük szerint cselekedniük kell mindazoknak, akik hisznek a haladás erejében, felelősséget éreznek a gyerekeink és a világ helyzete iránt” – áll a SEP alapszabályzatában, amely több mint egy évszázada a humanizmus népszerűsítéséért tevékenykedik, minden területen támogatva a fejlődés, haladás eszméjét. A Société d’Encouragement au Progrès-t (A Haladás Bátorításáért Társaság – SEP) 1908-ban hozták létre, alapítói között volt Auguste és Louis Lumière, a mozi feltalálói, Albert Lebrun, a III. Francia Köztársaság utolsó elnöke, Paul Painlevé, matematikus, volt miniszterelnök, Louis Cailletet, fizikus és feltaláló, Édouard Belin és Édouard Branly feltalálók. Az alapítók szándéka az volt, hogy a SEP kitüntetése a Nobel-díj francia megfelelője legyen, évente tudományos, irodalmi és közéleti tevékenységért ítélik meg olyan személyiségeknek, akik a humanizmus értékeit promoválták. Idén Jean-Pierre Raffarin, Franciaország volt miniszterelnöke és Cécile Ladjali iráni származású francia írónő kapta az arany nagydíjat a SEP-től.