Pápai audiencián az Európai Néppárt parlamenti képviselőinek csoportja
Pápai audiencián fogadta XIV. Leó pápa a Vatikánban, az Európai Néppárt parlamenti képviselőinek csoportját, amelynek tagja volt Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője.
„Bármely politikai cselekvés elsődleges feladata egy eszményi jövőkép felkínálása”, amely megkívánja „a jövő tágabb értelmezését”, valamint a készséget arra, hogy „nehéz, sőt népszerűtlen döntéseket hozzunk, amikor azok a közjó érdekében szükségesek”, mondta az EP-képviselőknek Őszentsége, a politika szerepéről beszélve. Emlékeztetett arra, hogy a politika az „irgalmasság legmagasabb formájaként” is értelmezhető, pontosan azért, mert mindenki javára irányul.

Mint Winkler Gyula beszámolt, Leó pápa óva intette őket az eszmék ideológiává történő eltorzításától. „Egy eszme követése nem jelenti egy ideológia dicsőítését” – mondta, az ideológiát úgy jellemezve, mint „a valóság eltorzításának eredményét és egyfajta, ráerőltetett erőszakot”. Hangsúlyozta, hogy az ideológia „kiforgatja az eszméket és saját napirendjének veti alá az embereket”, végső soron „fojtogatva azok valódi törekvéseit”. Hozzátette, hogy a modern Európa is abból a felismerésből született, hogy „kudarcot vallottak azok az ideológiai projektek, amelyek elpusztították és megosztották a kontinenst”.

Az Európai Néppárt identitására utalva a pápa hangsúlyozta: „az emberek állnak elkötelezettségük középpontjában, ezért őket nem hagyhatják figyelmen kívül”. A polgárok – mondta – „nem csupán a politikai javaslatok passzív befogadói, hanem aktív résztvevők, akik minden politikai cselekvés felelősségében osztoznak”.
„A legjobb ellenszer a populizmussal és az elitizmussal szemben” az, ha a politikusok folyamatosan az emberek között jelen vannak, és bevonják őket a politikai folyamatokba, állította Leó pápa. Kiemelte „a nép és képviselőik közötti összhang, együttműködés és kölcsönös elkötelezettség folyamatos hanyatlását”, melynek napjainkban tanúi vagyunk. Ennek orvoslására felszólította arra az európai képviselőket, hogy a „polgárok és képviselőik közötti személyes kapcsolattartáson” keresztül építsék újjá a „nép” valódi, őszinte bizalmát. Hozzátette, hogy a „digitális diadal” korszakában a közjó érdekében végzett politikai cselekvés „visszatérést igényel az analóg világba”.
„Hálával és nagyrabecsüléssel fogadtam az útmutatást, melyben éppen akkor részesültünk, amikor a turbulencia és a társadalmi békétlenség korszakában nagy szükségünk van éleslátásra” – összegzett a látogatásról Winkler Gyula.