Az RMDSZ helyi szervezete szombaton Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt fogadta Kovásznán. A képviselőnek bemutatták a város európai uniós alapokból megvalósított beruházásait, beszélgettek helyi emberekkel és turistákkal, hangsúlyozva a június 9-i választásokon való részvétel fontosságát.
A Kovásznai Nőszervezet meghívására a látogatás kötetlen beszélgetéssel indult a Kiss Cukrászda teraszán, ahol Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a helyhatósági választásokon induló RMDSZ-es jelöltekkel folytatott eszmecserét, majd Gyerő József polgármesterrel és Könczei Csaba parlamenti képviselővel együtt körbejárták a fürdőváros központját s az emberekkel a június 9-ei választások tétjéről és kihívásairól beszélgettek.
Az Elvira-forrás mellett – a nyugdíjasok törzshelyén – Winkler Gyula és kísérete pár percre megállt beszélgetni az ott tartózkodó nyugdíjas csoporttal, szórólapokat osztottak és arra buzdítottak mindenkit, hogy június 9-én el kell menni szavazni. Antal László nyugdíjas közölte az európai parlamenti képviselővel, hogy az emberek, vele együtt, úgy jól laktak sok mindennel, hogy az ádámcsutkájukon akadt a politika, s már nem tudják lenyelni. Sok ígéret volt, amiből keveset tartottak be, ezért az emberek kiábrándultak a politikából, mondta, s azt is hozzátette, hogy Brüsszelből „valahogy el kellene kergetni azt az Ursula nevű naccságát”, aki a medve román megnevezését juttatja az eszébe. A nyugdíjas így kitért a medvekérdésre is, mint mondta, hatvan éve vadászik, de soha nem volt annyi medve, mint most. Szerinte növelni kellene a kilövési kvótát, az Európai Parlamentben nagyobb figyelmet kellene fordítani az emberek biztonságára, anyagi javai és terményei védelmére, mint a medvevédelemre. A politikus igazat adott Laci bácsinak, s elmondta, azért nem adnak több kilövési engedélyt, mert a brüsszeli szabályokat az irodából csinálják, nem a helyszínen, ugyanakkor a bukaresti politika olyan, hogy amikor Brüsszelből jön egy kérés, ők azt mondják, hogy az parancs.
A továbbiakban az RMDSZ helyi vezetői Winkler Gyulát elkísérték a felújított Elvira-forráshoz, ahol borvízkóstolót tartottak, meglátogatták a turisztikai szezonnyitó részeként szervezett hagyományos termékvásárt, majd Gyerő József polgármester megmutatta az uniós forrásokból felújított Gábor Áron utcát.
Winkler Gyula kovásznai látogatása Dancs Adorján juhfarmján ért véget, ahol a vállalkozó az uniós szabályokkal kapcsolatos kifogásait ismertette a képviselővel. Mint mondta, nem helyes egy kalap alá venni a vegyes mezőgazdasági vállalkozásokat azokkal, amelyek kimondottan csak növénytermesztéssel foglalkoznak. Rámutatott, hogy ő csak a saját állatai számára termel takarmányt, nem pedig értékesítés céljából, de rá is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint aki eladásra termel.
„Azok a döntések, amelyek az utóbbi öt évben megszülettek az Európai Parlamentben, illetve az Európai Unió intézményeiben, olyan döntések, amelyek nem igazán jók Kelet-Európának, nem igazán jók a Székelyföldnek, és nem igazán jók a háromszékieknek. Amikor az uniós támogatásokról beszélünk, azt látjuk, hogy rengeteg papírmunka és rengeteg bürokrácia jár ezekkel. Amikor értékeinkről beszélünk, azt látjuk, hogy a keresztény emberek értékeit nem mindig veszik figyelembe. Amikor Székelyföldről, s benne Háromszékről beszélünk, azt látjuk, hogy a mi szimbólumainkat, hitünket, értékrendünket, életmódunkat nem védi az Európai Unió. Ezért mondjuk mi, az RMDSZ, hogy változásra van szükség az unióban, az Európai Parlament többségében. A változás alatt azt értjük, hogy vissza kell térnie az alapítók értékeihez. Vagyis: az Európai Unió a politikáját ne az ideológiák szolgálatába állítsa, hanem az emberek érdekében alakítsa a közpolitikát” – nyilatkozta lapunknak Winkler Gyula kovásznai látogatása végén.
Háromszék, Bodor János