Nyílt levél a Hunyad megyei magyar közösség tagjaihoz
Tisztelt Hunyad megyei magyar választópolgárok!
Július 29-én újból az urnákhoz járulunk, ezúttal nem a helyi vagy országos színtû képviselõinket vagyunk hivatottak megválasztani, hanem egyetlen kérdésre kell választ adnunk: maradjon-e a köztársasági elnök vagy menjen?
Most is, mint minden szavazáskor, egyértelmûen úgy vélem, hogy fontos a jelenlét, fontos, hogy éljünk állampolgári jogainkkal. A Hunyad megyei magyar emberek számára azt javasolom, amit az RMDSZ javasol közösségünk tagjainak: vegyenek részt a referendumon és szavazzanak saját lelkiismeretük szerint.
A köztársasági elnök politikai személyisége mélységesen megosztó, a romániai társadalmat hívei és ellenfelei táborára szakította. Ez a megosztás érvényes az erdélyi magyarságra is. A folyamatos krízishangulat, a politikai cirkusz annak a mély politikai válságnak a megnyilvánulásai, amely már Brüsszelig is elgyûrûzött és megingatta az országunk iránti bizalmat. A magyar emberek nem ezt akarják. Az RMDSZ politikai üzenete világosan kimondja:
Nem az RMDSZ feladata igazságot szolgáltatni a román pártok közötti politikai harcban, nekünk akkor kell a mérleg nyelvének lenni, amikor a magyar közösség érdekeirõl kell többségi szavazást kiharcolni, vagy a kisebbségi jogok bõvítése a tét. A parlament két háza elnökének, illetve a nép ügyvédjének leváltásakor az RMDSZ tartózkodott, illetve a képviselõi jelenléte nélkül is biztosítva volt a döntéshozatalhoz szükséges kvórum. (…) Az RMDSZ nem kötött egyezséget sem a kormányzó koalícióval, sem az államfõt támogató párttal. Ellenzéki szervezet vagyunk, ekként viselkedünk, és ez nem fog változni a parlamenti választásokig.
Meggyõzõdésem, hogy a romániai magyar közösség alapvetõ érdeke az, hogy országunkban a jogállamiság érvényesüljön, hogy a hatalmi ágak szétválasztása a gyakorlatban is megvalósuljon, hogy váljon valósággá egy olyan igazságszolgáltatási reform, amely felzárkoztatja Romániát az Európai Unióhoz és visszafordíthatatlanná teszi a múlttól való elrugaszkodásunkat. Mindezek megvalósítását figyelembe véve, saját szabad lelkiismeretünk szerint döntve, vegyünk rész mindannyian, Hunyad megyei magyar választópolgárok, a július 29-i népszavazáson!
Winkler Gyula
az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke