Winkler Gyula európai parlamenti képviselő szerdán Nagykárolyba és Kaplonyba is ellátogatott, Szatmár megyei körútjának részeként. „Folytatni a fejlődést, még több uniós forrást hazahozni, az épített örökséget érvénybe helyezni, tovább gyarapítani a közösséget, ez június 9-e tétje Nagykárolyban! Legyen erőnk az önkormányzatokban és erős hangunk Európában!”- fogalmazott a képviselő.
Winkler Gyula nagykárolyi látogatását a polgármesteri hivatalban kezdte, majd a történelmi városközpontot, a Károlyi-kastélyt és az épülő multifunkcionális központot is megtekintette. A látogatás alkalmával, az Anziksznak is nyilatkozott.
Immár sokadik alkalommal látogatott el Nagykárolyba. Mik a tapasztalatai, milyen változásokat lát a városban?
Valóban így igaz, több alkalommal is jártam Nagykárolyban, s azt tudom mondani, hogy szemmel látható a jó irányba történő, minőségi változás. A múlt értékei visszaköszönnek az alakuló, formálódó városképben és szerintem ezt a nagykárolyiak értékelik is. Nagyon örülök annak, hogy 90 százalékban EU-s alapokból sikerült a fejlesztéseket véghezvinni és sikerült megvalósítani a modernizációt, érvénybe helyezni az épített örökséget, fellendíteni, vagy újra visszahozni a múlt értékeit, ami nagyon fontos. Az RMDSZ számára a politikai munka és a közösségi munka két oldala ugyanannak a tevékenységnek. Mi akkor vagyunk sikeresek, ha a közösségeink megerősödnek és nem felejtik el honnan jöttünk és melyek a mi értékeink.
Ezért is mondjuk, hogy az Európai Unióban változásra van szükség. Vissza kell térni az alapítók értékrendjéhez. Az unió akkor tud működni és fennmaradni, ha magáénak tudja az emberek bizalmát. Ezt a bizalmat akkor tudjuk megszerezni és megtartani ha odafigyelünk a közösségünk igényeire.
Úgy készülünk a választás napjára, hogy az emberek megértik, hogy Szatmárnémetiben megyeszékhely van, Nagykárolyban él egy mély gyökerekkel rendelkező magyar közösség, Bukarestben pedig, ahol a kormányzati döntések születnek és Brüsszelben, ahol a magyar közösségnek hangja kell legyen, az RMDSZ ugyanazt teszi: a magyarság és a közösségek érdekeiért harcol és emeli fel szavát.
Mi lenne az az üzenet, amit a nagykárolyiaknak szánna a vasárnapi választások kapcsán?
Június 9-én nem egy négy évre vonatkozó döntésről beszélünk, hiszen a világunk sorsfordító változások előtt áll. Láthatjuk milyen forrongások zajlanak szerte a világban, a szomszédban háború dúl. Mi azt akarjuk, hogy a változásoknak a romániai magyar közösség nyertese és ne pedig vesztese legyen. Mert a változás meg fog történni. Itt a kérdés az: velünk, avagy nélkülünk?
Ha mi ott vagyunk, ott van a nagykárolyi városházán a képviseletünk, vezetjük a várost, a megyét, ott vagyunk Bukarestben és Brüsszelben, akkor el tudjuk érni, hogy a változásoknak a nagykárolyi közösség is nyertese legyen.
Mi együtt dolgozunk Brüsszelben a Kárpát-medencei magyarok közösségének képviselőivel és mindazokkal, akik úgy látják a világot, ahogy mi. Úgy képviselik ezt a közösséget, ahogy Nagykárolynak, Szatmár megyének jó. Éppen ezért úgy gondolom, mindenki megérti, hogy milyen komoly tétje van annak, hogy minél többen elmenjenek szavazni június 9-én. Szavazzunk azokra, akik a mi közösségünket képviselik!
Még egy üzenetem lenne azoknak, akik kételkednek az Európai Unióban: mi is kritikusak vagyunk az EU politikájával, és elégedetlenek vagyunk a jelenlegi irányával. De a vasárnapi távolmaradásunkat nem bánhatjuk meg később. Nem lesz még egy választás azokért, akik nem találják meg azt a 20 percet az idejükből, amennyi idő alatt szavazhatnak. Jó erősen, ötször a tulipánra kell nyomni a pecsétet vasárnap annak érdekében, hogy a magyarok hangja mindenütt hallható legyen!