Szinte pontosan 25 évvel ezelõtt, 1989. december 18-án, hétfõn a délelõtti órákban, otthon, Vajdahunyadon az állomás elõtti utcán mentem valami – éppen sürgõs – munkahelyi feladatot intézni. Már másfél esztendeje mérnökként dolgoztam szülõvárosomban, miután itt, Temesváron, 1988-ban elektronika és távközlési szakot végeztem a mûszaki egyetemen.

Feszült volt a hangulat december 18-án Vajdahunyadon is, hallgattuk a Szabad Európa rádiót, tudtuk, mi történik Temesváron és szinte már oda sem figyeltünk arra, hogy – a kommunista világ szabálya szerint – ne akkor beszélgessünk, amikor az üzemi szekusok valamelyike jelen van. Az állomás elõtt haladtam éppen, mikor egyik hunyadi barátom, aki akkor végzõs diák volt itt, Temesváron, táskával a vállán, sietve kifordult az utcára. Megláttuk egymást, integetni, hadonászni kezdett, és csak úgy átkiabált nekem, az utca másik oldalára : Elkezdõdött, hallottad? Én meg visszakiáltottam neki: Persze, hallottam, elkezdõdött!!!

Itt, Temesváron, a református parókia elõtt kezdõdött el, december 16-án lobbant lángra a népfelkelés, mely futótûzként érte el Bukarestet, Erdély és egész Románia városait, megbuktatta a kommunista diktatúrát és elindította útjára a rendszerváltást.

A 25 év utáni elemzésekben sok minden szerepelhet az okok között, amelyek a kommunizmus bukásához vezettek. Mit is akartunk 25 évvel ezelõtt? Demokráciát. Visszatérést Európába. Azt akartuk, legyen vége a sötétségnek és a hidegnek. Emberi méltóságot akartunk, jogot ahhoz, hogy utazhassunk. Nem akartunk többé hazudni. Félni. SZABADOK akartunk lenni. Drágább árat fizettünk a szabadságért, mint a kelet-európai népek, nemzetek többsége, de megszereztük a szabadságot.

A decemberben visszaszerzett szabadság adott erõt, akaratot és lendületet nekünk, romániai magyaroknak arra, hogy az euroatlanti integráció útján elinduljunk, a többségi nemzettel együtt. Új társadalmi rendet, egy demokratikus, európai országot akartunk, és akarunk ma is, ennek keretében pedig a magyar – román viszony méltányos rendezését, nemzeti közösségünk jogainak elismerését, ezek törvénybe foglalását és szabad gyakorlását az anyanyelvhasználat,  oktatás, önkormányzat, vallás és minden más területen.

Most tehát 25 év után mérlegeljük: mire volt elég 25 év szabadság? Mire volt elég 25 év  “sajátos” demokrácia? 25 év véget nem érõ átmenet?

A szabadság volt az, amely lehetõvé tette már 1989 decemberében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség létrehozását, azzal az érdekvédelmi, érdekképviseleti és politikai programmal, mely ma is, 25 év után, maga mellett tudhatja a nemzeti közösségünk tagjai nagytöbbségének a támogatását.

25 év szabadsággyakorlat, szabadsággyakorlás elég volt arra, hogy a jogállam intézményi kereteit megalkossuk, de arra nem, hogy hatalmi ágak szétválasztása teljes legyen.

…elég volt arra, hogy elkezdjük a közigazgatási decentralizációt, de arra nem, hogy hatékony, politikamentes államigazgatást hozzunk létre, és arra sem, hogy igazán európai régiókat, regionális fejlesztési keretet alkossunk Romániában.

… elég volt arra, hogy a temesvári nyilatkozatot megfogalmazzuk, de arra már nem, hogy annak szellemében induljunk el a jövõépítés útján, az új társadalmi rend megalkotásában.

.. elég volt arra, hogy a restitutio in integrum elvét, a volt kommunista országok között egyedül, törvénybe iktassuk, de arra már nem, hogy a restitució gyakorlati végrehajtását hatékonyan elvégezzük.

..elég volt arra is, hogy a korrupció elleni fellépés számtalan intézményét létrehozzák, de arra már nem, hogy valóban fenntarthatóan és társadalmi jelenségként is csökkentsük a korrupciót.

… arra is, hogy egy kormány, amelynek az RMDSZ is része volt, kisebbségi törvénytervezetet terjesszen elõ, de arra már nem, hogy a Parlament is elfogadja, iktassa törvénybe a nemzeti kisebbségi közösségek jogállását.
25 év elég volt arra, hogy 2007. január elsején csatlakozzunk az EU hoz, de arra már nem, hogy az uniós  szerepünket a lehetõségek teljes körû felhasználására alkalmassá tegyük.

A szabadság, melyet 1989 decemberében szereztünk vissza, nehezen kezelhetõ kincsnek bizonyult. Ahhoz is vezetett, hogy könnyelmûen sutba dobtuk a társadalmi szolidaritást, hogy ma közösségünk egyre inkább töredezik, atomizált, hogy az érdemi párbeszéd helyett gyakran egymás túlharsogása a cél.

A szabadság azt is lehetõvé teszi, hogy nagy igyekezettel újraírják egyesek a történelmet, az elmúlt 25 év történéseire is sajátos módon emlékezve vissza.
Barátomat, Florian Mihalceat, a Temesvár  Társaság elnökét idézem, aki nemrég keserûen állapította meg, hogy Romániában Temesvár, a  hõs város és Tõkés László akkori szerepének lekicsinylésére, elmaszatolására állandó igyekezet van, pedig  az 1989 decemberében tapasztalt,  nemzetek, generációk és felekezetek közötti összefogás mind a mai napig példaértékû.

2014 lassan véget ér, utolsó napjait számlálja EU-s létezésünk nyolcadik esztendeje. Az elõcsatlakozás éveire visszagondolva, egyetértek azokkal, akik megállapítják, hogy az uniós csatlakozás volt az a cél, amely utoljára tudott egységes fellépést, szolidaritást, társadalmi összefogást produkálni, újabb cél azóta nem született meg, nincs kovász, mely az energiákat összetartsa.

A Dambovita-parti történések figyelõjének önkéntelenül is a Titu Maiorescu féle elmélet jut eszébe, a tartalom nélküli formák elmélete, mely nemcsak a XIX. században, hanem ma is egyféle kulcsot kínál az egy lépést elõre, két lépést hátra típusú társadalmi fejlõdés megértésére. Az uniós szereplésünk által okozott csalódások sorozatára is talán némi magyarázatot nyújt, hiszen gyakran a hatékonytalanság forrása éppen az a képtelenség, hogy az EU formáit, az itthon is létrehozott európai kereteket valós tartalommal töltsük fel.

Most tehát, a 25 éves szabadságot, az 1989 után született ifjú generáció energiáit és a 25 év szabadságának bennünk felgyûlt  tapasztalatát az új kezdet megvalósítására kell felhasználni. Az új kezdet szükségessége látható az útkeresésben levõ Európában, az új kezdet késztetése köszön vissza Romániában, a megválasztott, ma hivatalosan is beiktatott államelnökkel szemben támasztott, elõzmények nélkülien magas társadalmi elvárásokból.

Az új kezdetet kell nekünk is tartalommal betölteni, az RMDSZ  25 év utáni új kezdetét.

Sikeres lesz az új kezdetünk, ha ez egyidõben folytatás is, hiszen mindenkire szükség van, aki az elmúlt 25 esztendõ során részt vett az építkezésben, tapasztalatot szerzett, akár sérült is a munka közben. Sikeres lesz az új kezdet, ha meghallgatjuk azokat, akik nem is voltak megszületve 1989 decemberében, hiszen róluk szól a jövõ. Sikeres lesz az új kezdet, ha a legtöbb energiát a romániai magyar nemzeti közösség legfontosabb értékének megerõsítésére fordítjuk. Legfontosabb értékünk pedig a szolidaritás, az egység.

Éppen úgy, ahogy Európa jövõje nem a nemzetállami egoizmus újraszületése, nem az egymás ellen acsarkodó kormányok versenyfutása, hanem az alapító atyák által megálmodott egységes Európa, a politikai unió, úgy a mi újratervezésünk, a mi új kezdetünk is az egység újrateremtésének erõs alapjain lesz sikeres. A Bánság, a Partium, Közép-Erdély, a szórvány és Székelyföld nem egymás ellenében, egymást elkerülve, egyik a másik kezét elengedve lehet sikeres, egyedül a szolidáris, egységes, összetartó romániai magyar nemzeti közösség képes 1989 decemberének az örökségét, a szabadságot jövõre váltani.

Az új kezdethez kívánok mindannyiunknak reménységet, ihletet, erõt és egészséget!

Elhangzott 2014. december 21-én a Temes megyei RMDSZ “25 éve a Magyarokért” címû ünnepi emlékrendezvényén, Temesváron, az Adam Müller Guttenbrunn házban.