Tíz erdélyi magyar fiatal európai utazását támogatja a MIÉRT, a MAKOSZ és Winkler Gyula közös pályázata, amelyen azok vehettek részt, akik sikeresen jelentkeztek a DiscoverEU – Fedezd fel Európát program második fordulójára. Az erdélyi pályázaton a szállás és étkezési költségekre lehetett támogatást kérni az EU által ingyenesen biztosított vonatjegy mellé. A felhívásra összesen 12 pályázat érkezett be, négy egyéni és két csoportos pályázat nyert, így összesen tíz fiatal utazását támogatják, a nyertesek névsorát szerdán hozták nyilvánosságra.
Török Franciska és Szövérfi Adrienn, illetve Tokos Áron, Hajdu Annamária, Gál Zsuzsánna és Varga Hunor csapatban, míg Ferencz Evelin, Péter Katalin, Székely Orsolya és Szász Kinga egyéni pályázóként nyert támogatást.
„A beérkezett pályázat elbírálásánál fontos szempont volt az ifjúsági és diákszervezetekben végzett tevékenység. Úgy vélem, a DiscoverEU program az erdélyi magyar 18 éveseknek is vonzó lehetőség, az első önálló utazás mindig emlékezetes élmény marad. Az EU-ban számos olyan kezdeményezés van, amely a fiatalokhoz szól, az Európai Parlamentben pedig kiemelten foglalkozunk az ifjúságot érintő kérdéskörrel, hiszen a fiatalok jelentik a jövőt” – emelte ki Winkler Gyula EP-képviselő, aki gratulált a nyerteseknek, élményteli utazást kívánva. „Izgalommal várjuk az élménybeszámolókat, a képes útinaplót Európában szerzett tapasztalataikról” – tette hozzá az RMDSZ EP-képviselője.
“Közös pályázatunkra majdnem kétszer annyian jelentkeztek idén, mint a tavaly, ez is jelzi, hogy igenis az erdélyi fiatalokat érdeklik az Európai Unió által biztosított lehetőségek, mint amilyen például a DiscoverEU program is. Azért kell dolgoznunk itthon és az Európai Parlamentben is, hogy ezeket a lehetőségeket megmutassuk és az információkat eljuttassuk az erdélyi magyar fiatalokhoz” – hangsúlyozta Olteán Csongor, a MIÉRT elnöke.
„A Discover EU lehetőséget nyújt a középiskolásoknak, hogy idegen kultúrák megismerése, új helyzetek megélése által fejlődjenek, szélesítsék látókörüket. Ez a pályázat nem csak ezt vagy az aktív diákéletet gyakorló személyeket támogatja, hanem kiváló lehetőség a (legtöbb esetben végzős) diákoknak egy kimerítő év utáni kikapcsolódásra, környezetváltásra” – mondta el Domokos Ferenc, a MAKOSZ elnöke.
Idén összesen 2500 euró volt a megpályázható keret, a támogatást a fiatalok étkezési és szállási költségeik fedezésére fordíthatják.