Fontosak közösségi célkitűzéseink – Lezárult a Hunyad megyei konzultáció

A hét elején ért véget a megyei konzultáció, amelyet az RMDSZ Hunyad megyei szervezete azzal a céllal hirdetett meg, hogy a magyar közösség tagjaival közösen vitassák meg és alkossák meg a Szövetség választási programját.

A december 6-ai parlamenti választásokra olyan programmal fogunk a választóink elé állni, amely ötvözi közösségünk alapvető célkitűzéseit Hunyad megye általános érdekeivel. A három hetes közvita is visszaigazolta, hogy milyen sokszínű a Hunyad megyei magyar közösség, azt is bebizonyítva, hogy az embereknek fontosak közösségi célkitűzéseink. Kulcsfontosságúnak tartják az anyanyelvi oktatás biztosítását, egyházaink és a szociális gondozást biztosító civil szervezetek méltányos támogatását, hagyományőrző tevékenységek megerősítését, hogy mindehhez biztonságos, törvényes hátteret tudjunk biztosítani. Ugyanakkor a megyét érintő, általános célokat is fontosnak tartják közösségünk tagjai” – mondta el Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke.

Rámutatott, hogy a fiatalok a digitális oktatás kihívásaira megfelelő választ adó, modern oktatást szeretnének, ugyanakkor olyan javaslat is érkezett, hogy az internet előnyeit és veszélyeit már az elemi iskolában ismertessék meg a gyerekekkel. A Hunyad megyei magyar közösség tagjai számára fontos a környezettudatosság, a környezetvédelem, nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szinten is foglalkoztatja őket a kérdés. Az is többször elhangzott a nyugdíjasokkal való beszélgetéseken, hogy mindmáig nem sikerült a méltóságteljes szépkorhoz való jogot a gyakorlatban is biztosítani, emelte ki Winkler Gyula. A vállalkozói réteg azt várja el, hogy a válság ideje alatt törvényhozási eszközökkel támogassák erőfeszítéseiket, hogy megtarthassák a munkahelyeket, újakat hozhassanak létre.

A képviselőházi jelöltlista élén Széll Lőrincz, a Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság vezetője szerepel, a szenátori listát Kutasi Csaba, az RMDSZ petrozsényi elnöke vezeti.  A jelöltek számos közvetlen találkozón vettek részt, ahol megvitatták a javaslatokat civil szervezetekkel, pedagógusokkal, fiatalokkal, lelkészekkel és az RMDSZ helyi szervezeteivel. Szép számmal kaptak olyan javaslatokat, amelyeket beépítenek a Választási kiáltvány pontjai közé.

A Hunyad megyei konzultáció október 11-én kezdődött, a felhívás több mint háromezer emberhez jutott el a közösségi médiában, kétezren olvashatták a vitaindító javaslatot a Hunyad Megyei Hírmondó októberi számában.

Az RMDSZ Hunyad megyei Választási kiáltványa a hivatalos kampánykezdéssel egyidőben kerül a nyilvánosság elé.