Fiatalokkal ünnepeltek - Magyar kultúra napja a dél-erdélyi szórványban

A Téglás Gábor Elméleti Líceum létrehozása és sikeres működtetése a legjobb példája az értékteremtő szórványnak – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő kedden Déván, ahol a magyar kultúra napja alkalmából tartottak rendezvényt az iskola aulájában.

„Helyénvalónak tartom, hogy ma a fiatalokkal ünnepeljük a magyar kultúra napját. Jó érzés azokkal ünnepelni együtt, akik Hunyad megyében továbbviszik a magyar kulturális örökséget, akik a dél-erdélyi magyar jövőt jelentik. Szórványközösségben az iskola mindig több egyszerű tanintézménynél. Ennek szellemében kezdeményeztük ennek az intézménynek a létrehozását is, amely rövid idő belül bebizonyította, több mint egy magyar iskola, megalakulása óta minden évben erősödött, ma már indokoltan mondjuk, hogy megyénk legfontosabb magyar kulturális és közösségi intézménye” – hangsúlyozta köszöntőjében.

„Az anyanyelvű oktatás a szórványban többletfeladat, hiszen az iskola mindig a magyar identitástudat megalapozásának helyszíne is. A Téglás Gábor Elméleti Líceum munkaközössége pedig kiemelten figyel arra, hogy ne csak a fiatalokhoz, diákokhoz szóljon, hanem az egész közösséget megmozgassa. Innen indult az Örökségünk Őrei vetélkedő, amely erdélyi szintű mozgalommá nőtte ki magát, sőt, az európai jó gyakorlatok közé sorolják, mint követendő örökségvédelmi program. Meggyőződésem, hogy nemcsak haza kell hoznunk a jó példákat, de mi magunk is szolgálhatunk olyan kezdeményezésekkel, amelyek Európa-szerte hasznosíthatóak. A kulturális örökségvédelmet az Európai Unió kiemelten támogatja, Erdélyben is érezzük ennek hatását, hiszen uniós támogatásokból fontos műemlékeinket, templomainkat, iskoláinkat újíthattuk fel. Az EU több pénzzel támogatta kulturális örökségünket, mint a román állam évtizedek alatt. Most rajtunk a sor, hogy tegyünk a támogatások megmaradásáért” – emelte ki Winkler Gyula.

Az esemény házigazdája Kocsis Attila iskolaigazgató volt, ünnepi beszédet mondott Szász Barra Zsófia kisebbségi tanfelügyelő. A magyar kultúra napi rendezvények Déván délután is folytatódnak, az RMDSZ Nőszervezete kezdeményezésére, a Könyvtári esték programsorozat részeként a Szent Antal Közösségi Házban Kun Gazda Gergely tart előadást Nemzeti himnuszunk: ima a szabadságért címmel.