Bóka János magyarországi európai ügyekért felelős miniszter szerdán Bukarestben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti jelöltlistájának vezetőivel, Winkler Gyulával, Vincze Loránttal és Szilágyi Dórával egyeztetett.
„Az erdélyi magyar ügyek új lendületet kapnak az Európai Unióban, hiszen a június 9-i választásokat követően Magyarország Kormánya veszi át az év második felére az EU Tanácsának elnökségét. Felkészült és cselekvésre kész erdélyi magyar jelenléttel, erős hanggal kell ott legyünk az Európai Parlamentben, hogy ne fusson el közösségünk mellett ez a lehetőség!” – emelte ki a találkozót követően Winkler Gyula.
Mint elmondta, fontos témakörökről egyeztettek: európai kisebbségi keretszabályozás, teljeskörű schengeni csatlakozás, nagyragadozók ügyének uniós színtű szabályozása, új uniós agrár- és regionális fejlesztési politikák, az agyelszívás kezelése és az ifjúság számára jobb munkahelyek és több támogatás, kevesebb bürokráciával.