Erdélyben segített a népes vasi delegáció

A Hunyad megyei (Románia) magyar napokon járt népes vasi delegáció, házavatóra is volt alkalom.

Az eddigi legnagyobb, 37 fős volt a vasi küldöttség – mondta el Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, az út koordinátora. Ikervárról, Győrvárról, Jánosházáról, Szombathelyről, az Őrségből is mentek Hunyad megyébe. Átadták a vajdahunyadi magyar ház mellett felújított épületet, amely jórészt vasi mesteremberek munkájával, felajánlásából szépült. – A helyiek örülnek, mert már jó körülmények közé hívhatnak magyar vendégeket – mondta el Marton Ferenc. – A magyar napok keretében voltunk Déván, Vajdahunyadon és Lozsádon, ami már Ikervár testvértelepülése – sorolta. A gasztronómiai élményekről a lukácsházi biotájházból Bolfán Csaba gondoskodott.

vaol.hu