Az RMDSZ EP-képviselőinek az elsődleges célkitűzése az őshonos kisebbségek jogainak európai elismerése és védelme egy EU-s keretszabályozás által, hangsúlyozta Winkler Gyula Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, a Jobboldali egység – álom és a valóság című beszélgetésen.
„Az RMDSZ az európai rendszerváltások után, 1993-ban lett tagja a Kereszténydemokrata Uniónak, amelyik a kilencvenes évek végére egyesült az Európai Néppárttal. Amikor mi beléptünk a néppártba, a kereszténydemokrata alapértékek domináltak. Mi hisszük, hogy a néppárt vissza fog térni az alapítók értékeihez. Nekünk a néppárton belül kell ezeket az értékeket képviselni, ez az erdélyi magyar érdek” – nyomatékosított Winkler Gyula.
Nagy kihívás az európai versenyképesség javítása
Az RMDSZ EP-képviselője két beszélgetésen vett részt Tusványoson. A Versenyképesség és európai recesszió – EU elnökség című eszmecserén a magyarországi és romániai versenyhivatalok elnökeivel beszélgetetett a témáról.
Az európai versenyképesség javítása nagy kihívás, amelyre a helyes válasz az, hogy minden szakpolitikai területen versenyképességet javító intézkedéseket hozzunk. Fontos tehát az új ipari stratégia, amelynek egyrészt technológiasemlegesnek kell lennie, másrészt emelnie kell a termelékenységet – fejtette ki a képviselő.
Winkler Gyula elmondta, időszerűnek tartja, hogy az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége kiemelten kezeli a versenyképesség javítását. „Reményeim szerint a tagállamok partnerek lesznek az Új Európai Versenyképességi Megállapodás elfogadásában. Gazdasági téren ez lenne a magyar elnökség legfontosabb eredménye. A leendő megállapodás főbb célkitűzései: a gazdasági növekedés újraindítása, a fenntartható növekedési pálya kialakítása, a belső piac elmélyítése és akadálymentesítése, a kkv-k támogatása, a bürokrácia visszaszorítása, a szabályozási keret egyszerűsítése” – magyarázta az RMDSZ EP-képviselője.