Elstartoltak a 16. Hunyad Megyei Magyar Napok

A Barcsay Ákos Hunyad megyei közéleti díjak átadásával és a hivatalos megnyitó ünnepséggel elstartolt a 16. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata a lupényi Kultúrpalotában, ahol a sepsiszentgyörgyi Classical Singers lépett fel az Összetartozunk szórvány – székely együttműködés égisze alatt.

Mindig megható és kiemelt ünnepi alkalom számomra, amikor jeles személyiségeinknek megköszönhetjük, hogy áldozatos munkájukkal évtizedeken át szolgálták szórványközösségünket. Idén Szilágyi Levente, a Hunyadi Református Egyházmegye Presbiter Szövetségének elnöke, Bogdán Ildikó, a Petrozsényi Mihai Eminescu Főgimnázium aligazgatója és Szabó Juliánna, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület elnöke kapott Barcsay Ákos-díjat. Hála, köszönet és elismerés közösségépítő munkájukért, amely példát mutat mindannyiunknak kitartásban, hitben és a magyarság megőrzésében” – emelte ki Winkler Gyula EP-képviselő a díjátadón, külön megköszönve a magyar napok szervezőcsapatának, valamint Kocsis Attila Levente főszervezőnek a következetes és kitartó munkát is.

A Hunyad megyei Barcsay Ákos közéleti díjat a Magyar Állandó Konferencia alapította, 2014-ben adományozták első alkalommal, három kategóriában ítélik meg: egyházak, pedagógusok és közösségépítésben jeleskedő dél-erdélyi személyiségek. A 6. Hunyad Megyei Magyar Napok szeptember 19-27. között zajlik a megye magyarok által is lakott településein.

KAPCSOLAT

Parlement européen

Bât. ALTIERO SPINELLI
11E258
60, rue Wiertz / Wiertzstraat 60
B-1047 Bruxelles/Brussel
tel: 0032 2 28 45406

Parlement européen

Bât. LOUISE WEISS
T13041
1, avenue du Président Robert Schuman
CS 91024
F-67070 Strasbourg Cedex
tel: 0033 3 88 1 75406